Joe Biden most azt sem tudja, hogy legutóbb mely országok csatlakoztak a NATO-hoz - videók

Joebiden Joe Biden
Joe Biden amerikai elnök
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Joe Biden amerikai elnök egy kampányeseményen támadta kihívóját, Donald Trumpot, azonban ismét sikerült egy hatalmasat bakiznia az egyre nyilvánvalóbb leépülésben szenvedő amerikai elnöknek. Azt sem tudta, hogy mely országok csatlakoztak a NATO-hoz legutóbb.
Vágólapra másolva!

Egy nevadai kampányeseményen azzal vádolta elődjét, Donald Trump volt amerikai elnököt Joe Biden jelenlegi államfő, hogy nem ért a külpolitikához.

Ennek a fickónak nincsenek megalapozott ismeretei arról, hogy miről szól az amerikai külpolitika

− mondta Biden. 

Bár kihívója hiányosságait akarta bizonygatni, valójában a saját alkalmatlanságáról rántotta le a leplet.  Egy olyan sztorival folytatta ugyanis beszédét, amely szerint röviddel annak halála előtt beszélgetett Henry Kissingerrrel Svédország és Norvégia NATO-csatlakozásáról 

– számol be róla a Daily Mail brit napilap alapján a Magyar Nemzet.

Amivel csak az a bökkenő, hogy Norvégia a szövetség egyik alapító tagja, Finnország volt az, amely tavaly csatlakozott a szervezethez.

Biden nem először kevert össze országokat a nyilvánosság előtt. 

Amikor korábban a két észak-európai ország NATO-csatlakozásáról beszélt, Svédországot keverte össze Svájccal.

Máskor ősei hazáját, Írországot Izlanddal.

A Gázai övezetnek nyújtandó segély bejelentésekor Gázát Ukrajnával, a biztonság kedvéért kétszer is.

Amikor pedig a memóriaproblémáival kapcsolatos hírek miatt kelt ki az újságírók előtt, Mexikót Egyiptommal.