Itt a szlovák elnökválasztás első fordulójának hivatalos végeredménye

Ivan Korcok, IvanKorcok, Szlovák elnökválasztás, hivatalos végeredmény: Ivan Korcok nyert és Peter Pellegrinivel került a második fordulóba
Ivan Korcok
Fotó: MTI/AP/Petr David Josek
Vágólapra másolva!
Ivan Korcok a szavazatok 42,51 százalékával megnyerte a szlovákiai államfőválasztás első fordulóját szombaton, és a második legjobb eredményt elért jelölttel, Peter Pellegrinivel került az államfőválasztás második fordulójába.
Vágólapra másolva!

Ivan Korcok korábbi külügyminiszter a leadott szavazatok 42,51 százalékával megnyerte a szlovákiai államfőválasztás első fordulóját szombaton,  és a szavazatok 37,02 százalékát megszerzett jelölttel, Peter Pellegrinivel, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang elnökével kerül az államfőválasztás második fordulójába

 - jelentette be a választás hivatalos végeredményeit az állami választási bizottság pozsonyi sajtótájékoztatóján vasárnap, amiről az MTI számolt be.

A hatodik szlovák közvetlen államfőválasztás második fordulóját április 6-án tartják. Akkor a győzelemhez már nem kell megszerezni a szavazásra jogosult választópolgárok voksainak legalább a felét, hanem elégséges a szavazáson részt vevők többségének voksa.

Az államfőválasztás első körében a továbbjutó két jelölt mellett még négyen szereztek egy százalékot meghaladó szavazatot. 

Harmadik Stefan Harabín, a legfelsőbb bíróság korábbi elnöke lett a 11,7 százalékával, a negyedik helyen pedig a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnöke és köztársaságielnök-jelöltje, Forró Krisztián végzett a voksok 2,9 százalékát megszerezve.

 Őt az ötödik helyen Igor Matovic korábbi miniszterelnök követi a voksok 2,1 százalékával, hatodikként pedig Ján Kubis korábbi külügyminiszter, ő két százalékot szerzett.

A jelenlegi szlovák államfő, Zuzana Caputová megbízatási időszaka június 15-én jár le.

Ivan Korcok azt mondta, a második körben intenzívebben akar szólni a választók teljes politikai spektrumához. Azon választókhoz, akik nem értenek egyet azzal, hogy a jelenlegi kormány merre húzza az országot

 - idézte a magyarellenes kijelentéseiről is elhíresült Ivan Korcok szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Peter Pellegrini úgy fogalmazott a siker után, az alapvető céljukat teljesítették. Mint mondta, a választás első fordulójának eredményei bebizonyították, hogy a választók többsége nem akarja, hogy az országnak liberális-progresszív elnöke legyen. 

A többség olyan államfőt akar, aki a nemzeti érdekek védelme mellett áll ki, nem húzza bele az országot az ukrajnai háborúba, hanem a békéről fog beszélni.

Forró Krisztián a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnöke és köztársaságielnök-jelöltje az eredményekre adott első reakciójában elismerte, nem ezt várták. 

A ma7.sk felvidéki magyar hírportálnak nyilatkozva rámutatott: az eredmény jó arra, hogy láttassa a felvidéki magyar közösséget.