Halálra gázolt egy gyalogost egy férfi, mert vezetés közben léggitározott

Vágólapra másolva!
Egy fiatal férfi az autójában annyira beleélte magát a zenehallgatásba, hogy lesodoródott az útról, és halálra gázolt egy férfit. Vallomása szerint a végzetes pillanatban a férfi léggitározott.
Vágólapra másolva!

A 21 éves Brent Keranen március 21-én a minnesotai Carlton megyében halálra gázolt egy 61 éves férfit. A nyomozás szerint a baleset úgy történt, hogy Keranen a 73-as főúton haladt, amikor kisodródott a sávjából, és elgázolta az út szélén sétáló áldozatát.

A férfi a kihallgatása során azt mondta, hogy a rádióban az egyik kedvenc száma szólt, léggitározni kezdett, és ezért elveszítette az uralmát az autó fölött.

A férfit meg is szondáztatták, ami kimutatott alkoholt, ez azonban nem haladta meg a határértéket. 

Brent Keranen, 21, emberölés, vád, baleset, BrentKeranen
Brent Keranen
Fotó: Carlton County

Keranennek már korábban is volt hasonló balesete, akkor egy állami járőr kocsijának ment neki, amit megúszott egy figyelmeztetéssel. Most azonban vádat emeltek ellene gépjárművel elkövetett emberölés miatt.