Brutális verekedés tört ki egy amerikai temető előtt, hat ember megsérült

nyüzsgő, nagyváros, városi, emberek, illusztráció,
Nagyváros
Fotó: Shutterstock/BABAROGA
Vágólapra másolva!
Hat ember megsérült, köztük egy életveszélyesen egy verekedésben kedden Salt Lake Cityben egy temető előtt.
Vágólapra másolva!

Szörnyű jeleneteknek lehettek szemtanúi az emberek kedden Salt Lake Cityben egy temetkezési ház előtt. 

Brutális verekedés tört ki, aminek következtében hat ember megsérült, köztük egy életveszélyesen. 

A rendőrséget 13 óra 30 perc körül értesítették, brutális verekedés volt

 - mondta Brent Weisberg, rendőrségi szóvívő a kedd délutáni sajtótájékoztatón, amiről az ABC News számolt be. Hozzátette, egyelőre nem vettek őrizetbe senkit. 

A rendőrök a temetkezési ház elől négy embert könnyű vagy életveszélyes sérülésekkel szállítottak a helyi kórházakba. 

Az egyiküket, aki kritikus állapotban volt, valószínűleg meglőtték, a másik három személy szúrásszerű sérüléseket szenvedett, a sérülés okát szintén vizsgálják.

Weisberg szerint több szemtanú is hívta a rendőrséget, hogy jelentsék, egy jármű nagy sebességgel hagyta el a ravatalozót. Ezután a rendőrök a ravatalozótól több háztömbnyire megállítottak egy, a leírásnak megfelelő járművet – közölte a rendőrség. 

Két utast könnyű sérülésekkel kórházba szállítottak, azóta hazamehettek. A harmadik utast kihallgatták, találtak egy fegyvert a járműben. 

Weisberg nagyon bonyolultnak nevezte az ügyet. Egyelőre nem tudjuk az okokat, és azt sem, melyik áldozat gyanúsított egyben.

Nemrég arról írtunk, tízszeres életfogytiglanra ítéltek egy amerikai férfit, aki kínozta mostohagyerekeit, egy másik férfi pedig tízszer lőtte meg lakótársát Floridában.