Begyógyszerezhették Bident az évértékelő beszédére

Joebiden Joe Biden
Joe Biden amerikai elnök
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Joe Biden amerikai elnök állapota egyre inkább romlik. A neves konzervatív Washington Times egy demens betegekkel foglalkozó pszichiátert szólaltatott meg, aki szerint a hanyatló kognitív képességekkel rendelkező baloldali elnököt bedrogozhatták az évértékelő beszéde előtt.
Vágólapra másolva!

Egy idős, demens betegekkel foglalkozó pszichiáter szerint Joe Biden elnök csütörtöki, az Unió helyzetéről szóló beszédében a kognitív hanyatlás elfedésére szolgáló stimulánsok használatának jeleit mutatta – számol be minderről a neves konzervatív Washington Times. Mint elmondta Dr. Carole Lieberman, a kaliforniai Beverly Hillsben dolgozó igazságügyi pszichiáter, Biden gyakran gyors sebességgel száguldott végig a beszédén, hangosan kiabált, miközben a mikrofon előtte volt. A pszichiáter meglátása szerint a gyors beszéd, annak hangereje és az elnök modora arra enged következtetni, hogy az elnök az Aderrall nevű gyógyszert vagy más amfetamint kaphatott.

Joe Biden szokatlanul energikus előadása kérdéseket vetett fel a közösségi médiában. 

Joe Biden, joebiden
Joe Biden amerikai elnök beszédet mond az Unió helyzetéről az amerikai Capitolium képviselőházi termében Washingtonban 2024. március 7-én
Fotó: SHAWN THEW / POOL / AFP

Senki sem fog emlékezni egyetlen dologra sem, amit Biden ma este mondott. Mindenki arra fog emlékezni, hogy milyen furcsán fel van pörögve és milyen bizarrul gyorsan beszél

– írta Ari Fleischer, a Fehér Ház korábbi sajtótitkára az X-en.

Frank Luntz republikánus közvélemény-kutató és politikai tanácsadó a közösségi médiában azt írta, hogy Biden beszéde 

a leghangosabb beszéd az Unió helyzetéről, amire emlékszem. Meglátjuk, hogy a bizonytalan szavazók szeretik-e, ha kiabálnak

 – írta.

A Fehér Ház elutasította a kritikát, valamint az esetleges drogfogyasztásra vonatkozó kérdést. 

Mint a lap beszámolt, bizonyos bizonyítékok arra utalnak, hogy a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar kezelésére használt Adderallt olyan kognitív betegségek kezelésére is lehetne használni, mint az Alzheimer-kór vagy a demencia. A gyógyszer általában javíthatja a kognitív teljesítményt Alzheimer-kóros betegeknél, és növeli a koncentrációs képességet.

Ettől függetlenül Dr. Lieberman azt mondta, hogy az Unió helyzetéről szóló beszédei alatt az elnöknél a kognitív hanyatlás jeleit észlelte. Szerinte ez leginkább az est két legnagyobb baklövésében volt látható.

Az orvos szavai szerint egyszer úgy tűnt, hogy elrontott egy viccet arról, hogy a vényköteles gyógyszerek mennyire drágák Amerikában más országokhoz képest. Egy másik baki akkor volt, amikor elrontotta Laken Riley nevét, egy fiatal georgiai ápolónő-hallgatóét, akinek meggyilkolásáért egy illegális bevándorlót okolnak.

Nem tudta kijavítani a hibáit. Moszkvát említette egy olyan mondatban, ahol semmi értelme nem volt. Látszott rajta, hogy próbálja kijavítani, de nem tudta, hogyan javítsa ki magát. Nem tudta kimondani a helyes szót

– mondta Dr. Lieberman. 

Azt is mondta, hogy a csütörtök este mutatott düh és kiabálás a demencia jele lehet, mert egyes betegek frusztráltak lehetnek a fontos események előtt, és agresszívan reagálnak. Az érzelmi ingadozás a demencia jele, és az Adderall vagy az amfetamin miatt, amit adtak neki, felerősítette ezt

– mondta. 

Nem ez az első eset, hogy valaki azt sugallja, hogy Biden úrnak gyógyszereket kellett szednie, hogy a mondanivalójánál maradjon. 2020-ban Donalt Trump elnök azzal vádolta Bident, hogy a demokrata előválasztási viták során drogokkal fokozta teljesítményét. 

A lap felidézte, hogy Trump odáig ment, hogy az első vitájuk előtt drogtesztet követelt Bidentől, hozzátéve, hogy ő maga is alávetné magát egy tesztnek.

Biden kognitív képességeivel kapcsolatos kérdések kísértik az újraválasztási törekvéseit. Robert Hur különleges ügyész jelentése, amely szerint Biden rosszul kezelte a titkos dokumentumokat, felerősítette ezeket az aggodalmakat. 

A különleges ügyész szerint a demokrata elnök memóriája hibás, homályos és gyenge. Megjegyezte, hogy nem emlékezett arra, hogy mikor volt alelnök, és arra sem, hogy mikor halt meg rákban fia, Beau Biden.

A jelentés homályosnak, hibásnak , gyengének és jelentős korlátozásokkal jellemezte a nyolcvanéves elnök memóriáját. Megjegyezte, hogy Biden nem emlékezett arra, hogy mikor volt alelnök, vagy mikor halt meg a fia.

Biden a múlt hónapban volt az éves orvosi vizsgálaton, de kognitív tesztet nem végzett.