Súlyos járvány terjed Floridában

kanyaróFlorida, kanyaró, vírus, betegség, Florida, oltás, oltóanyag,
Az első beteg egy harmadik osztályos tanuló.
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Egy újabb, immár a hetedik floridai diákról derült ki kedden, hogy kanyarós. Az első fertőzött egy harmadik osztályos tanuló, nem utazott sehová betegségét megelőzően.
Vágólapra másolva!

Megerősítették a hetedik kanyarós esetet kedden egy floridai általános iskolához köthető járványban - számolt be róla az ABC News. Az eredeti fertőzött egy harmadik osztályos tanuló volt, aki nem utazott sehová betegségét megelőzően. A Broward County Public Schools (BCPS) közölte, hogy a floridai egészségügyi minisztérium újabb esetről értesült egy intézményben, Fort Lauderdale-től 32 kilométerre.

A tankerület közleménye szerint a fertőzött beteg február 15-e óta fizikailag nem tartózkodott az egyetemen, a körzet és az iskola továbbra is együttműködik a hatóságokkal a beigazolódott esetek ügyében.

Dr. Peter Licata, a BCPS felügyelője azt mondta, más iskolát nem érint a kanyaró a környékükön. 

Továbbra is napi takarítást végzünk az iskolabuszokon és a szokásos takarításon túl a létesítményben is

További oltásokra van lehetőség, amiket lehet kérni az interneten. Köszönjük az összes tanár és alkalmazott intézményünk iránti elkötelezettségét, ma reggel csak 82 diák hiányzott." 

kanyaróFlorida, kanyaró, vírus, betegség, Florida, oltás, oltóanyag,
További oltásokra van lehetőség
Fotó: NurPhoto via AFP

Az első esetet a hónap elején erősítették meg egy harmadik osztályos diáknál, akinek nem utazott betegségét megelőzően. Nem világos azonban, hogy a többi fertőzött diák melyik osztályba tartozik. Nemrég arról írtunk, egészségügyi katasztrófát okozhatnak a migránsok az Egyesült Államokban, rengeteg fertőzés terjed.