Hatalmas szobrot állítottak Konstantin császárnak Rómában - videó

Vágólapra másolva!
Modern, 3D-s technológiával rekonstruálták Rómában Konstantin császár szobrát, amit még a IV. században csináltatott magának. Az új, hatalmas szobrot az eredeti maradványainak alapján készítették el.
Vágólapra másolva!

Konstantin Császár a IV. században uralkodott, az ő hatására terjedt el a kereszténység az egész Római Birodalomban. Emiatt most egy olyan, rekonstruált szobrot állítottak neki, ami tükrözi a történelemben betöltött szerepét.

Kedden mutatták be Rómában azt a 13 méter magas szobrot, ami annak a mása, amit még Konstantin császár csináltatott magának. 3D-s technológiával készült, amihez az eredeti szobor megmaradt részeit vették alapul.

A szobor az ülő császárt ábrázolja, aranyozott tunika van rajta, a kezeiben pedig jogar és egy gömb van. A Capitoliumi Múzeumok kertjében van a szobor, így a császár onnan nézi Rómát.

Az új szobor mindössze egy saroknyira van az eredeti szobor maradványaitól.

Azt nem lehet tudni, hogy a szobor mennyibe került, azt viszont igen, hogy egy madridi cég készítette. Egy második változat is készült, ezt Anglia északkeleti részén állítják ki, ahol Konstantin a Hadrianus falát védte, mielőtt császár lett – írja az AP.

Az Origo megírta, hogy Törökországban találtak meg egy római császárszobrot. Egy clevelandi múzeumban pedig lefoglaltak egy ősi szobrot.