A nőt gyilkossági- és rablási kísérlet vádjával gyanúsítják. Azt nem sikerült bebizonyítani, hogy kábítószert tett a kakaóba, amit tavaly márciusban készített a nagymamának. Azt azonban beismerte, hogy július elején készített egy turmixot neki, amiben előzőleg hat tabletta érzéstelenítőt oldott fel.
A nő elmondása szerint nem akarta megölni, csak el akarta kábítani, hogy kirabolhassa.
A 79 éves idő hölgy összeesett a konyhában, hányt, majd eszméletét vesztette. Szerencsére egy idősgondozó megtalálta az ájult nyugdíjast és hívta a mentőket - írja a Bild.
A gyilkossági kísérletet elkövető unoka hónapokkal a bűncselekmény előtt két barátjának mesélt a terveiről. Azt mondta nekik, hogy
nem lenne nagy baj, ha a nagymamája meghalna, elég öreg már.
A kórházba rövid szívleállás állt be az idős asszonynál, de meg tudták menteni az életét.
Címlapi képünk illusztráció!