Megölt két embert egy ausztrál rendőr

Vágólapra másolva!
Egy 28 éves rendőrtisztet vádolnak Jesse Baird eltűnt ausztrál tévés és barátja, Luke Davies meggyilkolásával. A férfi pénteken feladta magát Sydney-ben.
Vágólapra másolva!

A nyomozók szerdán kezdtek meg munkájukat, miután a pár véres holmijait megtalálták egy kukában Sydney közelében. Beaumont Lamarre-Condont, Jesse Baird volt barátja után nyomoztak a rendőrök, az illető pénteken feladta magát. A halál oka egyelőre még nem tisztázott és nincsenek meg a holttestek - számolt be róla a BBC

A rendőrség azt állítja, hogy a párt hétfőn ölték meg Jesse Baird házában Sydney belső külvárosában, Paddingtonban, mielőtt a holttestüket egy fehér furgonnal elszállították volna.

A szomszédok veszekedésről és kiabálásról számoltak be, a bérelt kisteherautó jól látható a térkamerás felvételeken, ezt pénteken reggel találták meg Sydney déli részén. Az Új-Dél-Wales-i rendőrség közölte, 

a paddingtoni bűncselekmény helyszínén Beaumont Lamarre-Condon munkája során használt fegyveréhez való golyót találtak, a bútorokat felborogatták, tocsogott a vértől a ház. A férfi kedden nem jelent meg a munkahelyén, fegyverét később egy széfben találták meg a rendőrségen.

Daniel Doherty rendőr azt mondta, úgy gondolták, Beaumont Lamarre-Condon Newcastle-be utazott – 170 km-re északra a tetthelytől – valamikor a feltételezett gyilkosságok után. 

Nagyon fontos, hogy megtaláljuk a holttesteket, nem csak azért, hogy kiderüljön a halál oka, a család miatt is

- magyarázta. Jesse Baird televíziós műsorvezető, és riporter volt például a Network 10 reggeli műsorban, míg új párja, Davies a Qantas légiutas-kísérője. Rengeteg közös fotót osztottak meg közösségi oldalukon, látszólag nagyon boldogok voltak. 

Beaumont Lamarre-Condon 2019-ben csatlakozott a rendőrséghez, korábban ismert blogger volt. Kapcsolata Jesse Bairddel pár hónappal ezelőtt véget ért.

 Péntek délután feladta magát.

image