Felrobbantottak egy ATM-et Németországban, a bank épülete porig égett

Vágólapra másolva!
Péntek éjjel nem sokkal 2 óra után a németországi Hessen városában két hatalmas robbanást lehetett hallani, majd a helyi Volksbank riasztórendszerei szólaltak meg. Egyelőre azonosítatlan elkövetők felrobbantották a bank ATM-jét, az épület pedig porig égett.
Vágólapra másolva!

Amikor a környéken lakók kinéztek az ablakon, két-három elkövetőt láttak, akik éppen be akartak szállni egy autóba, hogy elmeneküljenek a zsákmányukkal. Röviddel ezután füst szállt fel a bank épületétől.

Amire a tűzoltók kiérkeztek, a kétszintes épület lángokban állt.

Méteres lángok csaptak fel az épületből

A tűzoltók vízsugárral megkezdték az oltást, megpróbálták megakadályozni, hogy a tűz átterjedjen a szomszédos épületekre.

Az első becslések szerint az anyagi kár legalább 600 000 euró (230 millió forint).

Bár a tűzoltóknak sikerült megfékezniük a tüzet, az épület porig égett. Senki sem sérült meg.

A rendőrség hajtóvadászatot indított az elkövetők felkutatására - írta a Bild.