Észak-Korea manőverező robotrepülőgépeket lőtt a tenger felé

Vágólapra másolva!
Észak-Korea több manőverező robotrepülőgépet indított a tenger irányába január óta ötödik ilyen jellegű fegyverkísérlete során - közölte a dél-koreai hadsereg szerdán.
Vágólapra másolva!

Dél-Korea szerint kilövéseket észleltek a keleti part menti Vonszantól északkeletre lévő vizeken. A hadsereg egyelőre nem közölt több információt a rakétákról.
 

Kim Dzsongun észak-koreai vezető nyilatkozatában kijelentette, hogy feladja az észak és dél a megbékélése érdekében kitűzött hosszú távú célját, és 

azzal fenyegetőzött, amennyiben provokálják atomfegyverekkel megsemmisíti a délieket.


Dél-Koreában attól tartanak, hogy Kim a két ország közötti vitatott nyugati tengeri határ körül további katonai provokációt folytat majd.
 

A manőverező robotrepülőgépek, amelyeket úgy terveztek, hogy repülés közben nagymértékben irányíthatóak legyenek, azon fegyverek közé tartoznak, amelyeket a dél-koreai rakétavédelmi rendszerek kiiktatására Észak-Korea egyre nagyobb számban fejleszt, kiegészítve ezzel az ország hatalmas számú, szárazföldről és tengerről kilőhető ballisztikus rakétáit.
 

A legutóbbi kilövések voltak Észak-Korea hatodik rakétaindítási kísérletei ebben az évben, 

beleértve az ország első szilárd hajtóanyagú, közepes hatótávolságú rakétájának január 14-i tesztjét, amely rámutatott arra, hogy Észak-Korea igyekszik a Csendes-óceánon lévő távoli amerikai célpontok elérésére alkalmas fegyvereket kifejleszteni.


 

Észak-Korea az év elején új, tengeralattjárókról indítható, nagy hatótávolságú manőverező robotrepülőgépeket tesztelt, amelyek adott esetben elérhetik az Egyesült Államok Japánban lévő katonai támaszpontjait is.