Döbbenetes bejelentést tett Franciaország a háborúról

Vágólapra másolva!
Miután hétfőn az európai vezetők Kijev támogatásáról tartottak csúcstalálkozót, Emmanuel Macron francia elnök egy sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy a nyugati csapatok Ukrajnába történő küldését sem szabad kizárni – írta meg a Mandiner a Politico cikke alapján.
Vágólapra másolva!

 

Ma nincs konszenzus arról, hogy hivatalosan szárazföldi csapatokat küldjenek, de... semmi sincs kizárva

– mondta Macron egy sajtótájékoztatón Párizsban, ahol hangsúlyozta, hogy a Nyugatnak „mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy Oroszország ne nyerhesse meg ezt a háborút.”

"Oroszország veresége elengedhetetlen Európa biztonságához és stabilitásához" – tette hozzá a francia elnök.

A Mandiner közölte, az EU vezetői egy olyan megállapodás felé is elmozdultak, amely növeli az Ukrajnának harmadik országbeli beszállítóktól történő lőszer vásárlását, ami egyébként ellentétes Franciaország stratégiai autonómiaprogramjával és az európai védelmi ipar fellendítésére irányuló szándékával.

Macron azt mondta, hogy Párizs részt vesz a kezdeményezésben, kiemelve, hogy most az egyetlen cél az ukránok támogatása.

A Politico szerint Franciaország részéről ez jelentős változás, ugyanis korábban Párizs azzal érvelt, hogy az EU-n kívüli fegyverek és lövedékek elsietett vásárlása azzal a kockázattal járna, hogy csökkenti az európai védelmi gyártók ösztönzését egy olyan időszakban, amikor a kontinensnek önellátóbbnak kell lennie.

Minden jel szerint Párizs félretette korábbi érveit, behódolva a minden korábbinál erősebbnek tűnő külföldi nyomásnak.