Biden alkalmatlan az USA további vezetésére

Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Az Alapjogokért Központ We Win, They Lose – Amerika választ c. eseménye 2. alkalmán Szikra Levente vezető elemző beszélgetett Mike Gonzalez-zel, az amerikai Heritage Foundation vezető kutatójával, aki kijelentette: „Trump ellehetetlenítését célzó jogi trükkök jó eséllyel sikertelenül zárulnak majd, jogi eszközökkel nem tudják megakadályozni az indulását.” Kiemelte, hogy „Biden nem alkalmas az ország további vezetésére, hiszen az ország lakosságának 86 százaléka szerint túlságosan is idős, míg Bidennel szemben Trump továbbra is birtokában van a szükséges képességeknek.” Az előrejelzések egyelőre biztatóak, Trump mind a hat fontos ütközőállamban – amelyek közül többet nagyon kevés szavazattal vesztett el 2022-ben – jelenleg győzelemre áll – húzta alá Gonzalez.
Vágólapra másolva!

Mike Gonzalez panelbeszélgetésük zárásaként elmondta, “Trump visszatérése esetén a NATO-tagállamok katonai költéseinek mértékét komolyan vennék, és nem lenne olyan amerikai hivatal vagy nagykövet, amely más államokat oktat ki. Olyan küldöttségek érkeznének a világ egészébe, amelyek az amerikai érdekekről tárgyalnának, nem genderkérdésekről” - írja az Alapjogokért Központ tudósítása.