Olaf Scholz képtelen megállítani a tiltakozást: egész Németország megbénulhat

Berlin, 2023. december 18. Tüntető gazdálkodók traktorokkal és járművekkel a berlini Június 17. úton, a háttérben a Brandenburgi kapu 2023. december 18-án. A gazdák a járműveikhez és munkagépeikhez gázolaj adókedvezményének eltörlése miatt tiltakoznak, amivel a kormány a költségvetésben keletkezett hiány egy részét igyekszik pótolni. MTI/EPA/Filip Singer
Vágólapra másolva!
Több ezer elégedetlen gazda vonult utcára Berlinben a héten, akik traktorokkal bénították meg a német főváros egyik legforgalmasabb útszakaszát. Egy feldühödött csoporttól a rendőröknek kellett megvédeniük a gazdasági minisztert, aki nem tudta elhagyni a kompot, amivel a szabadságáról tért volna vissza. A gazdák azt követelik, hogy a kormány ne vessen ki adót a mezőgazdasági járművekre, és ne csökkentse az üzemanyag-kedvezményüket. Hétfőig adtak időt a kormánynak, ellenkező esetben országos tüntetés kezdődik. A gazdatüntetések tavaly decemberben kezdődtek Németországban, miután a kormány – a saját maga okozta költségvetési nehézségek miatt – megszorításokat jelentett be. Ezzel pedig a Német Gazdaszövetség szerint hadat üzentek a mezőgazdaságból élőknek. Mutatjuk a részleteket!
Vágólapra másolva!

Egyre több jel mutat arra, hogy a hárompárti német baloldali kormánykoalíció nem tudja kitölteni hivatali idejét, hiszen látványosan nem képes úrrá lenni a különböző válságokon, amelyek közül sokat ő maga okoz; támogatottsága folyamatosan csökken, ráadásul komoly belső feszültségek is tépázzák.

A 2023-as évet sikerült túlélniük Scholzéknak, de 2024 még nehezebbnek ígérkezik.

A legújabb mérések szerint mélypontra esett a zöldpárti miniszterek és a kancellár támogatottsága is. A német gazdáknak is nagyon elege van, január 8-ára gigatüntetést ígértek, csütörtökön pedig percek alatt gyűltek össze több százan, amikor megtudták, hogy Robert Habeck gazdasági miniszter hova érkezik vissza komppal a szabadságáról. Egy idő után

elszabadultak az indulatok, szó szerint lincshangulat alakult ki. A feldühödött gazdálkodók rátámadtak a politikusra. A rendőröknek paprikasprayt kellett bevetniük, hogy ki tudják menekíteni.

A minisztert a rendőröknek kellett megvédeniük. Berlinben pedig – egészen példátlan módon – február 11-én több helyen meg kell ismételni a 2021-es parlamenti választást szabálytalanságok miatt.

Egy X-re (korábban Twitter) feltöltött videón jól látszódik, ahogy a tüntetők megpróbálnak betörni a hajóra. Ráadásul a miniszter érkezése nem volt előre meghirdetve, a több száz gazda gyakorlatilag egy-két óra alatt Facebook-üzenetekben szervezte meg a blokádot.

Órákon át nem mozdultak a járművekkel, még sötétedés után is villogtak a lámpák. A demonstrációról több videó is felkerült a közösségi oldalakra.

A gazdatüntetések tavaly decemberben kezdődtek Németországban, miután a kormány – a költségvetési nehézségek miatt – megszorításokat jelentett be. Ezzel pedig a Német Gazdaszövetség szerint hadat üzentek a mezőgazdaságból élőknek.

Már tavaly decemberben megkezdték a tiltakozást

Tavaly december elején több ezer német gazda vonult a Brandenburgi kapuhoz Berlinben. A gazdák a járműveikhez és munkagépeikhez szükséges gázolaj adókedvezményének eltörlése miatt tiltakoztak, amivel a kormány a költségvetésben keletkezett hiány egy részét igyekszik pótolni. A német baloldali koalíción belüli állapotokat jelzi, hogy a német agrárminiszter, aki azt mondta, nem ért egyet az intézkedéssel, elment a tüntetésre. Sokat nem ért vele, a gazdák kifütyülték. Aztán kiderült, az egész tervet saját minisztériuma kezdeményezte.

A német kormány azért kényszerül megszorításokra, mert összeomlott a költségvetés, 60 milliárd eurós lyuk tátong rajta.

Németországban is a mezőgazdaság és az áruszállítás a legnagyobb gázolaj-felhasználó, és az agrárium, illetve az erdészet támogatásának egyik megszokott formája, hogy az érintettek a gázolaj jövedéki adójából visszatérítést kapnak (ez hazánkban is így van), a termelésben használt gépeik pedig mentesek a gépjárműadó alól.

Hétfőn leáll az ország?

Közlekedési káoszra számítanak Németországban jövő hétfőn a német gazdák tiltakozó akciók és a mozdonyvezetők sztrájkja miatt.

Január 8-án, hétfőn egyhetes akciót indítanak a német kormány egyes területeket érintő megszorítási tervei ellen. A decemberben megkezdett akciót tovább folytatják.

Várhatóan több traktoros megmozdulásra is sor kerül. Az akcióhétre a gazdaszövetség mellett a "Landschaft verbindet Bayern" egyesület is buzdítja a gazdákat. A szövetség Bajorország-szerte nagyszabású tiltakozó akciókat hirdetett meg.

A tiltakozást az iskolai téli szünet utáni első napra időzítették.

Tüntető gazdálkodók traktorjai és egy halom trágya a berlini Június 17. úton, a háttérben a Győzelem oszlopa 2023. december 18-án. A gazdák a járműveikhez és munkagépeikhez gázolaj adókedvezményének eltörlése miatt tiltakoznak, amivel a kormány a költségvetésben keletkezett hiány egy részét igyekszik pótolni. Forrás: MTI/EPA/Filip Singer

Lassan véreztetné ki a gazdákat a német kormány

A mezőgazdaságnak járó adókedvezmények sokakat felháborító eltörlése nem egy csapásra, hanem fokozatosan fog megtörténni a német kormány szerint, ez azonban nem nyugtatta meg a gazdákat, akik szerint a lépést csak a Scholz-kabinet pénzszórása tette szükségesséírta meg a Reuters korábban. A Világgazdaság szemléje szerint a mezőgazdaságban használt gázolajra vonatkozó adókedvezmények eltörlését Olaf Scholz kancellár kormánykoalíciója még december közepén jelentette be, felháborítva az ország földműveseit, akik – mint megírtuk – több tüntetést is rendeztek Berlinben, és több utcát is lezártak a munkagépeikkel. A kormány most azzal próbálta meg lehűteni a kedélyeket, hogy ez a folyamat több évig fog tartani, és a gazdáknak nem kellene azonnal megemelkedett költségekkel számolniuk. A bejelentés szerint

a kedvezményeket idén 40, 2025-ben és 2026-ban pedig 30 százalékkal csökkentenék, ezzel teljesen elvéve a mezőgazdasági támogatásokat.

A lépés csak egy a megszorítások közül, amelyeket a kormány a 2024-es költségvetési hiány miatt jelentett be az elmúlt egy hónapban. Erre azután volt szükség, hogy

Scholzék a pandémiás segélyekből próbálták meg befoltozni a büdzsét, ám az alkotmánybíróság ezt elutasította, a pénzügyminisztérium pedig rendkívüli kiadási stopot rendelt el.

A támogatások elvétele, valamint az adóemelések elsősorban olyan területeket érintenének, amelyeket a Scholz-kabinet „környezetszennyezőnek" ítélt – érdekes módon a tavaly év végi költségvetési válság pont amiatt robbant ki, hogy a kormány túlvállalta magát a klímavédelmi projektek finanszírozásával. Ez természetesen kevés vigaszt nyújt a mezőgazdaságban dolgozóknak, akiknek az energiaválság után most ismét magas üzemanyagárakkal kell majd szembenézniük.

Súlyos élelmiszerár-emelkedéshez is vezethet a kormány hibás döntése

A német mezőgazdasági szakszervezet, a DBV pedig bejelentette, hogy újabb tüntetéseket fognak szervezni a döntés ellen. A kedvezmények elvétele azonban nem csak a földműveseket érintené, az állami támogatásokra épülő mezőgazdasági rendszer felborítása ugyanis

súlyos élelmiszerár-emelkedéshez vezethet, tovább terhelve a megélhetési válságtól szenvedő lakosságot.

A CIKK A KÖVETKEZŐ OLDALON FOLYTATÓDIK! LAPOZZON A FOLYTATÁSÉRT!