Hatalmas összeget nyert a lottón, mégis borzalmasan alakult az élete

Vágólapra másolva!
Egy brit férfi azt hitte, hogy élete végéig jól fog élni a hatalmas lottó nyereményéből, azonban a dolgai nem úgy alakultak, ahogy tervezte. A házassága villámgyorsan véget ért, folyamatosan szórta a pénzt, bíróság elé kellett állnia és végül vissza kellett térnie az eredeti munkájához.
Vágólapra másolva!

Mike Antonucci, egy brit régiségkereskedő 1995-ben megnyerte meg a lottó főnyereményét, 2,8 millió fontot, ami körülbelül 1,2 milliárd forintnak felel meg, ezáltal pillanatok alatt változott meg az élete. Otthagyta az állását és úgy gondolta, hogy élete végéig nem kell majd dolgoznia.
Feleségül vett egy modellt, akivel a Bahama-szigeteken házasodott össze.

A Mike-nál 28 évvel fiatalabb nőnek még mellimplantátumokat is vett, azonban a házasságuk így is csak három hónapig tartott.

Mike a pénzt sem kezelte jól, folyamatosan méregdrága autókat, jachtokat és nyaralókat vett, a nyereménye pedig gyorsan fogyott, mindössze 10 év alatt sikerült teljesen felélnie.

Vállakozásai, például egy pop zenekar indítása, sorra megbuktak így végül vissza kellett térnie a régiségekkel való kereskedéshez

és újra napról napra él.

2009-ben bíróság elé is kellett állni, mivel azzal vádolták, hogy megtámadta az üzlettársát.

Korábban arról írtunk, hogy valaki tizennégyszer nyerte meg a lottót egy hihetetlenül egyszerű trükkel.