Pár perc különbséggel, mégis különböző évben születtek ikrek Horvátországban

ikrek, iker, kisbaba, csecsemő, újszülött, testvérek
Három hónap különbséggel egy kislánynak és egy kisfiúnak adott életet (a kép illusztráció)
Vágólapra másolva!
Csak két perc különbséggel született meg egy ikerpár Splitben, mégis különböző évben. Az egyik csecsemő még 2023 utolsó perceiben született, míg a testvére már 2024-ben.
Vágólapra másolva!

Damir Roje, a spliti szülészet vezetője szerint ez egy szokatlan helyzet.

Az ikrek különböző napon, hónapban és évben ünneplik majd ugyanazt a szülinapjukat.

Az orvos megjegyezte, hogy még soha nem volt ilyen eset a praxisában, és nehéz lesz megismételni.

Volt már olyan, hogy ikrek születtek éjfél előtt és után, de nem december 31-én és újév napján - mondta, és egyben gratulált a szülőknek, valamint sikeres és boldog életet kívánt az újszülötteknek.

Képünk illusztráció Forrás: shutterstock.com

Az ikerpár édesanyja spliti, és ez volt az első szülése. A kórházban meglátogatta Blazenko Boban, Split-Dalmát megye elöljárója is, aki újságíróknak azt mondta: "ami szilveszterkor a spliti szülészeten történt, legyen fordulópont Horvátország demográfiai képében".

A legtöbb gyermek a spliti kórházban született tavaly, több mint négyezer - mutatott rá Roje.

Ahogy az Origo megírta, az Egyesült Államokban is két különböző évben születtek ikrek, valamint két évvel ezelőtt is történt ilyen eset.