Brutális döntést hoztak az oroszok

Pakisztán, rakéta, atomfegyver
Sikeres kísérletet hajtott végre egy atomfegyver célba juttatására is képes ballisztikus rakétával csütörtökön a pakisztáni hadsereg.
Vágólapra másolva!
Jelentősen átépítette az orosz hadiipar a háborúban fontos szerepet játszó H-101-es cirkálórakétákat, a most használt eszközök már „teljesen különböznek" a háború elején látott eszközöktől – jelentette ki Vagyim Szkibicki, az ukrán katonai hírszerzés (HUR) szóvivője.
Vágólapra másolva!

A Portfolio összefoglalója szerint Szkibicki szerint az oroszok teljesen átépítették a rakétát: van benne elektronikus harcászati védelem, hőcsapdák, illetve aktív védelem. Ezek a megoldások a rakéta túlélőképességét hivatottak növelni, vagyis nehezebb lelőni, megzavarni a célkeresésben a fegyvert. Az ukrán vezető kijelentette:

 

az orosz hadiipar gyorsan tanul, Ukrajnának arra van szüksége, hogy maga is átemelje a háború tanulságait saját hadiipari képességébe.

 

A H-101-es (egyes forrásokban hibásan X-101) egy légi indítású cirkálórakéta, hatótávolsága papíron 5000 kilométer.