Brutális pénzbüntetés vár azokra, akik gyújtogatnak Görögországban

Vágólapra másolva!
Az eddigieknél sokkal súlyosabb pénzbüntetésre számíthatnak a gyújtogatók Görögországban - jelentette be az ország klímaügyi és polgári védelemért felelős minisztere az ERT görög közszolgálati televízióban.
Vágólapra másolva!

Vaszílisz Kikíliasz azt közölte, a bírság mértéke akár a 30 ezer eurót (11,5 millió forint) is meghaladhatja, és az elkövetőknek - amellett, hogy börtönbe is kerülhetnek - ezentúl az oltás költségeit is viselniük kell.

Az egyik görög lap szerint, ennek az összegnek akár a dupláját is kiróhatják visszaeső gyújtogatókra.

Mostanáig a gyújtogatásért kiszabható pénzbüntetés 300 eurótól (115 ezer forint) 5000 euróig (1,9 millió forint) terjedt.

A hatóságok nehezen krítik kézre a gyújtogatókat. Júliusban, amikor körülbelül 1470 erdőtüzet jelentettek országszerte, alig 21 letartóztatást hajtottak végre.

A tüzek miatt idén már öt ember meghalt, és mintegy 19 ezer turistát evakuáltak Ródosz szigetéről.

Görögországból naponta jelentenek tüzeket, melyek - a hetek óta tartó szárazság miatt - gyorsan terjednek, és a tüzek zömét gyújtogatások okozzák.