A választásra jogosultak csaknem 10 százaléka szavazott 10 óráig Szerbiában

PÁSZTOR Bálint
Szabadka, 2023. december 17. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) megbízott elnöke és parlamenti listavezetője leadja szavazatát az előrehozott szerbiai választásokon Szabadkán, a 13-as szavazóhelyen, a Sétaerdei Helyi Közösség épületében 2023. december 17-én. Szerbiában előrehozott parlamenti és vajdasági tartományi választást, 65 helyen pedig előrehozott önkormányzati választást is tartanak ezen a napon. MTI/Molnár Edvárd
Vágólapra másolva!
A választásra jogosultak 9,94 százaléka adta le voksát 10 óráig a vasárnapi szerbiai választásokon. Tavaly ugyanebben az időben ez az arány 9,59 százalék volt - közölte a szerbiai választási bizottság (RIK).
Vágólapra másolva!

A szavazóhelyiségek 7 órai megnyitása óta sehol sem történt jelentősebb rendkívüli esemény - mondta Vladimir Dimitrijevic, a bizottság elnöke a testület sajtótájékoztatóján. Mint mondta: 8273 helyen folyik a voksolás. A választási bizottság arra kért mindenkit, hogy ne terjesszen választási csalásra vonatkozó álhíreket, aki szabálytalanságot észlel, az jelezze azt a megfelelő szervnek.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) megbízott elnöke és parlamenti listavezetője leadja szavazatát az előrehozott szerbiai választásokon Szabadkán, a 13-as szavazóhelyen Forrás: MTI/Molnár Edvárd

A felmérések azt mutatják, hogy 20 óráig a részvételi arány meghaladja majd az 50 százalékot. A tavalyi előrehozott választáson 58,6 százalékos volt a részvételi arány, de akkor elnökválasztást is tartottak, és a tapasztalatok alapján az elnökválasztáson nagyobb a részvételi arány, mint a parlamenti választáson.
Az előrehozott parlamenti választás mellett vajdasági tartományi választást, 65 településen, például a fővárosban, Belgrádban pedig előrehozott önkormányzati választást is tartanak.

A választópolgárok 7 és 20 óra között adhatják le voksaikat. Előzetes, nem hivatalos eredmények 22 óra után várhatók. A végleges eredményeket pedig az urnazárást követően 96 órával jelentik be, de csak abban az esetben, ha sehol sem kell megismételni a voksolást.