Orbán Viktor szövetségese óriási győzelmet aratott Szerbiában, a baloldal dühöng

VUCIC, Aleksandar
Belgrád, 2023. december 18. Aleksandar Vucic szerb államfő (k) és Ana Brabic miniszterelnök (elöl, j) sajtóértekezletet tart a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) eredményváró rendezvényén az előrehozott szerbiai választások estéjén, 2023. december 17-én Belgrádban. Az előzetes eredmények szerint az SNS a szavazatok 46,5 százalékát szerezte meg, így abszolút többsége lesz a parlamentben. MTI/EPA/Andrej Cukic
Vágólapra másolva!
Aleksandar Vucic szerb elnök pártja nagy fölénnyel nyerte a szerb választást. A hétfő reggeli, több mint 50 százalékos feldolgozottság mellett elérhető adatok szerint Vucic Szerb Haladó Pártja (SNS) 47,27 százalékot szerzett. A szerb elnök kihívója, a „Szerbia az erőszak ellen" nevű ellenzéki koalíció az előzetes várakozásoknak megfelelően 23,3 százalékot kapott.
Vágólapra másolva!

A vasárnapi szerbiai parlamenti választáson Aleksandar Vucic pártja abszolút többséget szerzett. A köztársasági elnök közlése szerint a vajdasági tartományi választáson is hasonló eredmények születtek, és a belgrádi önkormányzati választást is a Szerb Haladó Párt nyerte meg.

Várhatóan a mostani kormánykoalíció pártjai képezik majd a következő kormányt is: vagyis az SNS, az SPS és

a magyar VMSZ, ez utóbbi 5 vagy 6 helyet szerzett.

Az előrehozott választáson elért fölényes győzelméhez Orbán Viktor is gratulált Aleksandar Vucicnak. „Szerbia nem áll meg" − írta szövetségesének a magyar miniszterelnök.

Aleksandar Vucic szerb államfő Forrás: MTI/EPA/Andrej Cukic

Fontos magyar siker

Legalább annyi szavazatot és mandátumot szereztünk, mint az előző választáson, ami azt jelenti, hogy megvalósítottuk választási céljainkat; ezért mondhatom, hogy

a Vajdasági Magyar Szövetség győzött

- hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján, a Szerbiában aznap tartott választások eredményeit kommentálva.

A párt célja az volt, hogy megtartsa az önálló képviselőcsoportját a belgrádi parlamentben - amihez öt képviselő kell -, ezt a célt pedig elérte.

A vajdasági tartományban a VMSZ-nek a harmadik legnagyobb a képviselőcsoportja, ezzel megelőzve több szerb pártot is.

Pásztor Bálint megköszönte a magyar kormánynak, illetve a Fidesznek azt a támogatást, amelyet a kampány során nyújtott a VMSZ-nek. A megbízott pártelnök a támogatóknak és az aktivistáknak is köszönetet mondott azért, hogy a VMSZ a segítségükkel meg tudta tartani politikai erejét. A VMSZ a szerbiai kormányzati munkában államtitkári szinten kíván részt venni.

Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) megbízott elnöke és parlamenti listavezetője sajtótájékoztatót tart Szabadkán, a párt székházában az előrehozott szerbiai választások napján Forrás: MTI/Molnár Edvárd

Magyarország nemzet- és egyházpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese,

Semjén Zsolt a magyar kormány nevében gratulált a Vajdasági Magyarok Szövetségének az elért eredményhez.

A baloldal nem viseli el a vereséget

A szerbiai baloldali összefogás „Szerbia az erőszak ellen" nevű listájának képviselői dühöngenek, képtelenek elviselni a vereséget, ezért most azzal próbálkoznak, hogy szerintük választási csalás történt. A választáson elszenvedett bukás miatt hétfőre tiltakozást is bejelentettek, és a belgrádi választások megismétlését követelik. Mindent bevetnek, és a vereség beismerése helyett a belgrádi voksolás semmissé nyilvánítását és új választásokat követelnek.

Ivica Dacic, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke

lesújtónak nevezte pártja választási eredményeit,

és közölte, kész lemondani a párt vezetéséről, ahogyan azt is bejelentette, mindenképpen felül kell vizsgálni az SPS döntéseit, amelyek ilyen gyenge eredményhez vezettek.

6,5 millióan szavaztak

A valamivel több mint 6,5 millió, szavazójoggal rendelkező szerb állampolgár összesen 18 lista közül választhatott, míg a tartományi parlament helyeiért 13 lista jelöltjei versengtek. Emellett Szerbia 65 önkormányzatában, többek közt Belgrádban is választást tartottak.

A hétfő reggeli, 51,23 százalékos feldolgozottság mellett elérhető adatok szerint a 250 fős parlamentbe a Szerb Haladó Párton (47,27 százalék) kívül bekerül még a baloldali összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listája (22,82 százalék), a Szerbiai Szocialista Párt (6,68 százalék), a jobboldali Remény koalíció (4,93 százalék), valamint A nép egy hangja nevet viselő, civilekből álló lista (4,62 százalék).