Iskolai lövöldözés volt Oroszországban

Rendőrautó, illusztráció,
police car on the street close up
Vágólapra másolva!
Alina Afanaskina, a brjanszki 5-ös gimnázium 14 éves diákja apja puskájával lelőtte az egyik osztálytársát, többet megsebesített, és aztán magával is végzett december 7-én - írta meg a Magyar Nemzet több orosz hírügynökség információi alapján.
Vágólapra másolva!

A meduza.io hírportál úgy tudja, reggel történt a lövöldözés az iskola tornatermében. Alina egy másik lányra célzott és öt iskolatársát is eltalálta.

A célpont meghalt, ahogy ő maga is, mivel öngyilkos lett, az egyik áldozata állapota pedig súlyos.

Eközben Daria, az ikertestvére, aki szintén a teremben volt, nem sérült meg.

Az még nem világos, mi okozta a tragédiát. A támadó ugyanis nem hagyott öngyilkos levelet. Sem nála, sem a szobájában nem találtak ilyet a rendőrök. Több diák és az osztályfőnöke, Ljudmila Zsireshonkova szerint zaklatás állhat a háttérben, de volt olyan diák, aki azt mondta a nyomozóknak, hogy a két lány, Alina és Masha, a halálos áldozat egy fiú miatt veszett össze. Azok, akik jól ismerték őket, ezt nem hiszik ezt el.

A rendőrök már őrizetbe vették a tornaterem biztonságáért felelős magánbiztonsági cég vezetőjét és biztonsági őrét, valamint az iskolás édesapját, Dmitrij Afanaskint, akinek a legálisan tartott fegyverével támadott Alina.