Vádat emeltek a férfi ellen, aki a világhírű németországi helyszínen gyilkolt

Neuschwanstein-kastély
Vágólapra másolva!
Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, júniusban gyilkosság történt Németország egyik legismertebb turistalátványosságánál, a neuschwansteini kastélynál. Egy amerikai férfi megerőszakolt egy fiatal amerikai nőt, majd barátnőjével együtt lelökte őket egy szakadékba.
Vágólapra másolva!

A 31 éves gyanúsított - akinek nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra - életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat, ha elítélik.

Neuschwanstein-kastély Forrás: Shutterstock

A közeli Kempten városának ügyészsége szerint a támadás június 14-én történt, nem sokkal azután, hogy a gyanúsított találkozott egy 21 és egy 22 éves nővel a Marienbrücke híd közelében.

Egy rejtett ösvényre vezette őket, azzal az ürüggyel, hogy a hídhoz vezető út nehezen járható.

A férfit azzal vádolják, hogy fojtogatta a fiatalabb nőt és megerőszakolta.

- közölte az ügyészség.

A lány barátnője megpróbált közbelépni, azonban a férfi lelökte őt a szakadékba. A lány körülbelül 50 métert zuhant, és sérüléseket szenvedett el, de életben maradt.

A fiatalabb lányt is lelökte a szakadékba, ő azonban belehalt sérüléseibe.

Ösvény a Neuschwanstein-kastély közelében lévő Poellat-szurdok felett átívelő Marienbruecke híd közelében, ahol a gyilkosságot elkövették Forrás: Getty Images/Leonhard Simon

A rendőrség óriási hajtóvadászatot indított és még aznap elfogták a gyanúsítottat - írja a BBC News.