Kiderült, kik voltak az olaszországi buszbaleset halálos áldozatai

buszbaleset, busz, baleset, zuhanás, lezuhant, Olaszország, felüljáró
Velence, 2023. október 4. A balesetet szenvedett busz roncsa Velence Mestre nevű városrészében 2023. október 3-án, miután a jármű lezuhant egy felüljáróról az út mellett futó vasúti sínekre. A balesetben legkevesebb 21 ember életét vesztette és 12-en megsérültek. MTI/EPA-ANSA/Andrea Merola
Vágólapra másolva!
Azonosították az észak-olaszországi Mestrében történt buszbalesetnek mind a 21 halottját - közölték a helyi hatóságok.
Vágólapra másolva!

A halálos áldozatok között volt az olasz sofőrön kívül

kilenc ukrán, négy román és három német utas, a többi halálos áldozat pedig Portugáliából, Dél-Afrikából és Horvátországból származott

- ismertette Velence polgármestere.

A halálos áldozatok között volt egy állapotos horvát nő is, aki férjével éppen nászúton járt Velencében. A súlyosan megsérült férjet az olasz média közlése szerint egy miranói kórházban ápolják.

A baleset 18 sérültjéből öten vannak még életveszélyben, köztük egy kisgyermek.

A balesetet szenvedett busz roncsa Velence Mestre nevű városrészében Forrás: MTI/EPA-ANSA/Andrea Merola

Ahogy arról az Origo beszámolt, a baleset kedden nem sokkal 20 óra előtt történt Velencétől 9 kilométerre, egy felüljárónál. Az ingajáratban közlekedő elektromos busz egyelőre ismeretlen okokból áttörte a szalagkorlátot, mintegy 15 métert zuhant és a mestrei vasútállomás vágányaira esve akkumulátorai azonnal lángra lobbantak. A jármű roncsát többórás munkával távolították el a sínekről egy tűzoltódaru segítségével.

Veneto tartományban háromnapos gyászt rendeltek el az áldozatok emlékére. A római szenátus egy perces néma csenddel tisztelgett az elhunytak előtt.