Alapjogokért Központ: Az EU értékválsággal küzd, ezért is fontos a párbeszéd a politikai szövetségeseinkkel

Vágólapra másolva!
Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselő, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese az Alapjogokért Központ magyar-olasz think-tank találkozójának záróeseményén mondott köszöntőjében beszélt többek között hazánk 2024-es uniós elnökségének súlypontjairól, az illegális migráció jelentette veszélyekről, valamint a nemzetállami szuverenitás védelmének jelentőségéről is.
Vágólapra másolva!

Mint mondta,

Az Európai Unió jelenleg értékválsággal küzd: az egykor megingathatatlannak hitt alapértékek megkérdőjeleződnek, relativizálódnak.

„Ezért is fontos, hogy az Alapjogokért Központ párbeszédet szervez konzervatív gondolkodóknak és politikusoknak, köztük olasz barátainknak. Így lehetőségünk van megvitatni a közös kérdéseket, lehetséges megoldásokat” – fejtette ki, hozzátéve, hogy

Ukrajna kapcsán Zsigmond Barna Pál elmondta: Brüsszel ránk akarja erőltetni, hogy még több pénzt adjunk Kijevnek a közös költségvetésből. „Még csak a hétéves költségvetési ciklus felénél járunk, ezért jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy hová lett a pénz, amit eddig adtunk? Ráadásul úgy kellene többet fizetnünk a megnövekedett kamatokra, hogy Magyarország még egy fillért sem kapott. Ez elfogadhatatlan” – vetette fel a miniszterhelyettes.

Zsigmond Barna Pál leszögezte: Ukrajnában csak a mielőbbi béke jelenthet megoldást, és rendezni kell a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak kérdését is Forrás: Origo

Leszögezte:

Ukrajnában csak a mielőbbi béke jelenthet megoldást, és rendezni kell a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak kérdését is.

Az illegális migrációról szólva kifejtette, hogy Brüsszel a kötelező betelepítési kvótakat továbbra is forszírozza, pedig – akár az olasz helyzetre, akár a balkáni útvonalra nehezedő nyomásra gondolva – egyértelmű, hogy ezek az intézkedések valójában mágnesként vonzzák az illegális bevándorlókat. „Véget kell tehát vetni a rossz brüsszeli gyakorlatnak. Nem fogunk engedni a brüsszeli bürokraták bevándorláspárti törekvéseinek” – hangsúlyozta.

Az Izraelt ért brutális terrortámadás kapcsán aláhúzta: „Magyarország biztonságos hely, és hazánkban nem fordulhatnak elő a nyugat-európaiakhoz hasonló, agresszív szimpátiatüntetések.

„Jól haladnak az előkészületek, a magyar prioritások között napirenden lesz többek között a bevándorláspolitika, a nyugat-balkáni bővítés kérdése, valamint a demográfiai kihívásokra adott válaszok ügye is” – mondta el a jövő évi soros magyar uniós elnökséggel összefüggésben.

A bővítéspolitikáról szólva a miniszterhelyettes kifejtette: mind gazdasági, stratégiai, mind energiapolitikai és biztonságpolitikai szempontból kulcsfontosságú a Nyugat-Balkán integrációja.

Zsigmond Barna Pál kiemelte, hogy meg kell védeni a nemzetállamokat a föderatív elképzelésekkel szemben.