Fontos bejelentést tett Putyin a háborúról

conflict army war TOPSHOTS Horizontal orosz ukrán háború
Ukrán tüzér egy D-20-as tarackal Bahmut közelében
Vágólapra másolva!
Az ukrán ellentámadás kudarcot vallott a jelenlegi állás szerint - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a török hivatali partnerével, Recep Tayyip Erdogannal Szocsiban megtartott közös sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

"Az ellentámadás elhúzódásáról.

- fogalmazott.

Az orosz vezető hangsúlyozta, hogy Oroszország sohasem utasította vissza az Ukrajnával való tárgyalást.

Az orosz vezető hangsúlyozta, hogy

Oroszország sohasem utasította vissza az Ukrajnával való tárgyalást.

Elmondta, hogy Erdogan szóba hozta neki a rendezés kérdését, és emlékeztetett rá, hogy a tavaly török közreműködéssel kidolgozott megállapodástervezetet Kijev vetette el. A török elnök megerősítette, hogy országa kész közvetíteni a felek között.

Putyin azt mondta, hogy Oroszország kész visszatérni az ukrán gabona, valamint az orosz élelmiszer és műtrágya kiviteléről megkötött, úgynevezett fekete-tengeri kezdeményezéshez, de ez, mint leszögezte, mindaddig nem fog megtörténni, amíg a Nyugat nem teljesíti az ezzel kapcsolatban Moszkvának tett ígéreteit.

"Oroszország minden létrehozott akadály ellenére folytatni kívánja az élelmiszer- és műtrágyaexportot, hozzájárulva az árak stabilizálásához és a globális mezőgazdasági ágazat helyzetének javításához" - mondta az orosz elnök.

Vlagyimir Putyin orosz elnök. Forrás: AFP/Pavel Byrkin

Oroszország júliusban lépett ki a Törökország és az ENSZ közvetítésével tető alá hozott megállapodásból, arra hivatkozva, hogy élelmiszer- és műtrágyakivitelét gátolják a kifizetések, a teherszállítás és szállítmányok biztosítása terén bevezetett korlátozások. Putyin a mostani sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Oroszország ezt kénytelen volt megtenni.

Erdogan hangot adott azon véleményének, hogy a megállapodást hamarosan fel lehet éleszteni az elvárásoknak megfelelő megegyezéssel.

- tette hozzá.

Erdogan Putyinhoz hasonlóan rámutatott, hogy a fekete-tengeri kikötőkből elszállított ukrán gabona túlnyomó része nem a rászoruló országokban, hanem Európában kötött ki. Hangsúlyozta, hogy a "gabonaalkunak" nincsen alternatívája, és Ankara új javaslatcsomagot készített elő a megújítására.
Putyin azt hangoztatta, hogy Moszkva javaslata, amelynek alapján egymillió tonna orosz gabonát szállítanának Törökországon át - katari pénzügyi támogatással - rászoruló afrikai országoknak, nem alternatívája az Ukrajnát is magában foglaló fekete-tengeri kezdeményezésnek. Hozzátette, hogy Oroszország közel áll a megállapodáshoz hat afrikai állammal arról, hogy térítésmentesen 25-50 ezer tonna gabonát szállítson nekik.

Az orosz államfő arról is szólt, hogy a "konstruktív és gyakorlatias" légkörben zajlott megbeszéléseken a kétoldalú kapcsolatok minden kulcsfontosságú kérdését megvitatták. Méltatta a nemzeti fizetőeszközök használatát a két ország közötti elszámolásokban, valamint azt, hogy a dollár és az euró részesedése ezekben csökken.

Megismételte, hogy az akkuyui atomerőmű első blokkját a tervek szerint 2024-ben indítják el. Elmondta, hogy idén januártól augusztusig több mint 10 milliárd köbméter orosz gázt szállítottak Törökországnak. Kijelentette, hogy a projekt keretében, amelynek eredményeképpen Törökország regionális gázközponttá válhat, a Gazprom kidolgozta az útiterv egy tervezetét, a következő lépés pedig egy közös munkacsoport létrehozása lesz.

A két elnök idén első alkalommal találkozott személyesen.