Több száz dzsihadistával végzett az ugandai hadsereg

Vágólapra másolva!
Uganda több mint 560 dzsihadista harcossal végzett a 2021 decemberében indított hadműveletek során a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén - közölte csütörtök éjjel Yoweri Museveni ugandai elnök.
Vágólapra másolva!

A kongói hatóságok jóváhagyása után az ugandai hadsereg hadműveletet indított az Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) ugandai lázadócsoport táborainak megsemmisítésére, harcosainak elfogására vagy megölésére.

A támadások során az ADF 567 harcosát megölték, 50 dzsihadistát pedig elfogtak

- közölte csütörtökön az ugandai elnök. Elmondása szerint a lázadóktól lefoglalt felszerelésben gépfegyvereket és páncéltörő gránátokat is találtak.

Az ugandai rendőrség a héten közölte, hogy

hat házi készítésű robbanószerkezetet foglaltak le az ADF támadásra készülő harcosaitól, és az egyikük egy templomba próbált bejutni.

A dzsihadisták idén júniusban 42 embert, többnyire diákokat öltek meg egy iskolai elleni támadás során.