Még legalább négy évig rekord gázárakat számolnak a németek

gáz, palagáz, gázár
Vágólapra másolva!
A következő hónapokban továbbra is 50 euró magasságában lesz a földgáz jegyzése a holland TTF-gáztőzsdén, és csak 2027-re enyhülhet az európai gázpiaci feszültség – áll a német kormány jelentésében.
Vágólapra másolva!

A német kormány várakozásai szerint a gázárak legalább 2027-ig magasak maradnak, ezért további sürgősségi intézkedésekre lesz szükség – derült ki a német kormányzat minap jóváhagyott jelentéséből. Ebben konkrétan 50 euró körüli megawattórás (nagyjából 95 köbméter) gázárról írnak.

A szakértői feltételezések szerint az áralakulás ezt követően lassan normalizálódik, és csak négyéves távon tér vissza a válság előtti szintre.

A kormányzati prognózis amúgy egybecseng a német gáztároló-üzemeltetők becslésével, akik 2027 elejéig számolnak a gázhiány kockázatával.

Az irányadó, szeptemberi teljesítésű holland TTF-gázárakra, vagyis az európai gáz benchmarkjára kötött határidős ügyletek tegnap 38 euró fölött álltak, míg 2008 és 2021 júniusa között az átlagárak 19,4 euró magasságában mozogtak.

Mindez azt jelenti, hogy jelenleg csaknem dupla annyiba kerül a gáz, mint akkor és a várakozások szerint erre még rájöhet több mint 25 százalék.

A legerősebb európai gazdaság volt az egyik legnagyobb kárvallottja az orosz gázszállítások tavalyi korlátozásának – véli a Bloomberg, és ezért a kormányjelentés szerint Berlinben továbbra is árgus szemmel figyelik a piaci fejleményeket, hogy az újabb lehetséges problémákat idejekorán felismerjék.

Nem titok, hogy a német gazdaság ereje az elmúlt évtizedekben az olcsó orosz gázban rejlett.

Az árkockázatok csökkentését célzó intézkedések között szerepel egyebek között a megújuló energia fokozott használata, az LNG-terminálok bővítése és a hidrogén-infrastruktúra kiépítése is.

A német kormány eddig idén 22,7 milliárd euró áram- és gáztámogatást fizetett ki a fogyasztói terhek enyhítésére, ám végleges számok csak év végére várhatók. Az ipari nagyfogyasztók 6,4 milliárd euró állami támogatást kaptak a német gazdasági minisztérium szerint.