Szilikonmelle mentette meg a terhes nő életét, többször is megszúrták

Vágólapra másolva!
Egy brit nő és a babája egy brutális támadást éltek túl, ugyanis a várandós nő párja 24-szer szúrta mellkason és hason. A férfi a támadás során álcázta magát, így a nő csak a kórházban tudta meg, hogy az imádott párja akarta megölni, a családja nyomására – írja a DailyMail.
Vágólapra másolva!

A most 46 éves Natalie Querioz a mai napig szenved annak a brutális támadásnak az utóhatásaitól, amit a barátja követett el ellene még 2016-ban. A nő és a párja, Babur Kamarat Raja, régóta ismerték egymást, iskolai barátok voltak, majd 25 évvel később a Facebookon vették föl egymással újra a kapcsolatot. A szerelmük viharos gyorsasággal bontakozott ki, a férfi 2 hét után szerelmet vallott és pár hónap után össze is költöztek.

Natalie tündérmeseként jellemezte a kapcsolatot és azt mondta, hogy a két lányával is csodásan bánt a férfi.

Raja szeretett volna apa lenni, ezért nagyon boldog volt, amikor Natalie teherbe esett, azonban a férfi családja nem volt hajlandó elfogadni a kapcsolatot.

Végül a férfi, a családja nyomására, a nyolc hónapos terhes nőt egy sikátorba hívta, ahol megtámadta és 24-szer megszúrta egy késsel.

A nőnek több szempontból is hatalmas szerencséje volt, először is egy arra járó tinédzser lerángatta róla a férfit, valamint

a mellében lévő implantátum megakadályozta, hogy az egyik szúrás elérje a szívét.

Kórházba szállították, ahol már a kislánya mellett ébredet fel, akit császármetszéssel hoztak világra. Natalie a támadásból alig emlékezett valamire, azt sem tudta, hogy a párja támadta meg.

A férfit 18 év börtönbüntetésre ítélték gyilkossági kísérlet miatt. Natalie a felépülése után meglátogatta a börtönben, hogy válaszokat kapjon a kérdéseire, azonban a férfi meglepően közömbösen viselkedett vele és úgy tett, mintha valaki más támadta volna meg a nőt.