Sebastian Kurz: Igaza van Orbán Viktornak!

KURZ, Sebastian
Bécs, 2021. október 9. Sebastian Kurz osztrák kancellár bejelenti lemondását a bécsi kancellária hivatalában 2021. október 9-én. A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség három napja házkutatást rendelt el a kancellári hivatalban, a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) központjában és a pénzügyminisztériumban, a kancellárral szemben korrupciós vádak fogalmazódtak meg. MTI/EPA/Christian Bruna
Vágólapra másolva!
Sebastian Kurz volt osztrák kancellár a Kossuth rádiónak adott interjúban arra vonatkozólag, hogy Orbán Viktor idei tusványosi beszédében arról beszélt, hogy két nagyhatalom uralkodhat a jövőben, az USA-nak és Kínának pedig azt kellene elfogadnia, hogy két nap van az égen. Kurz szerint egyre több európai politikus érti meg, hogy a korlátlan migráció nem működik, hogy az államoknak maguknak kell eldönteniük, hogy kit fogadnak be, és nem az embercsempészeknek. A migráció kapcsán Sebastian Kurz jelezte, hogy már 2015-ben, a migrációs válság kezdetén egyértelműen azt az álláspontot képviselte, hogy a menekültek korlátlan befogadása nem működhet.
Vágólapra másolva!

A volt osztrák kancellár elmondta, hogy az idő a magyar álláspontot igazolta a migrációs válság kapcsán is. – Igen, attól tartok, hogy igaza van a miniszterelnöküknek – fogalmazott Sebastian Kurz volt osztrák kancellár a Kossuth rádiónak adott interjúban arra vonatkozólag, hogy Orbán Viktor idei tusványosi beszédében arról beszélt, hogy két nagyhatalom uralkodhat a jövőben, az USA-nak és Kínának pedig azt kellene elfogadnia, hogy két nap van az égen. Ismert: Kurz is előadója volt Esztergomban az idei MCC Fesztnek, ahol rengetegen voltak rá kíváncsiak, ottani fellépése után nyilatkozott az állami rádiónak. Mint a korábbi politikus jelezte, a Kína és az USA közötti mélyülő szakadék, az ukrajnai háború, mindenképpen megosztja a világot, amiben élünk.

Sebastian Kurz egykori osztrák kancellár Forrás: MTI/EPA/Christian Bruna

Kurz úgy gondolja, hogy ebben a szituációban Európának meg kell találnia a saját útját, hogy hogyan tudja okosan kezelni a jelenlegi helyzetet. – A legfontosabb, hogy gazdaságilag erősek legyünk, hogy megőrizzük a versenyképességünket, mert ez az alapja a jólétnek és az erőnek Európában. Amerika a leválás stratégiáját követi, és ebben egyetértenek a demokraták és a republikánusok, vagyis az USA és Kína szétválasztásában, és remélem, hogy Európa itt okos önálló álláspontot talál, hiszen Kína az egyik legfontosabb gazdasági partnerünk - írja a Magyar Nemzet.

– szögezte le a volt osztrák kancellár.

A migráció kapcsán Sebastian Kurz jelezte, hogy már 2015-ben, a migrációs válság kezdetén egyértelműen azt az álláspontot képviselte, hogy a menekültek korlátlan befogadása nem működhet.

– húzta alá.

Forrás: Gyurkovits Tamas

Kurz szerint egyre több európai politikus érti meg, hogy a korlátlan migráció nem működik, hogy az államoknak maguknak kell eldönteniük, hogy kit fogadnak be, és nem az embercsempészeknek. Mint mondta, még mindig sok a tennivaló sajnos, mert a külső határokat sok helyen még mindig nem védik eléggé, még mindig túl sok az illegális migráció, és még mindig nincs összességében igazán jól működő rendszer Európában.

A 2024-es európai parlamenti választásról szólva Kurz nagyon fontosnak nevezte, hogy a polgári oldal megerősödjön egy bizonyos baloldali irányzattal szemben, ami biztosan nem tesz jót Európa fejlődésének. A régió jövőjére vonatkozólag az a benyomása, hogy alapvetően jó együttműködés van Ausztria és Magyarország között, jók az alapok, sok gazdasági kapcsolat van, és hagyományosan jók az emberi kapcsolatok, és ez biztató a jövőre nézve is.