Kislányt akart eladni szexrabszolgának Észak-Írországban egy magyar pedofil

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Egy 54 éves, magyar férfi Észak-Írországban szexrabszolgának próbált meg eladni egy 11 éves kislányt, akinek márciusban pénzt ígért szexuális szolgáltatásaiért cserébe - írja a Blikk a Belfast Telegraph cikke alapján. 
Vágólapra másolva!

Az férfi ellen hat elfogatóparancsot adtak ki a többi között rablás, lopás és sikkasztás miatt a police-on található körözési lista alapján.

Ugyanakkor a magyar lap szerint testi sértéssel és illegális fegyverbirtoklással is megvádolták, de megszökött, mielőtt elítélhették volna, és azzal is vádolják, hogy erotikus beszélgetéseket folytatott gyerekekkel január és március között. Állítólag korábban elítélték amiatt, mert illegálisan vágott le és értékesített sertéseket egy farmon. Az is kiderült, hogy a szexrabszolgának szánt kislány és a férfi között volt szexuális kapcsolat.

A magyar pedofil bűnöző mellett van még hét másik vádlottja az ügynek, akik szökésben vannak.

A bíróság a férfivel kapcsolatban nem engedélyezte óvadék megállapítását, mert továbbra is megpróbált kapcsolatba lépni a kislánnyal és találtak nála fegyvert, meg kést is, annak ellenére, hogy nincs lőfegyvertartási engedélye.