Megtört az átok, 138 év után született lány egy michigani családban

Vágólapra másolva!
Egy michigani családban 1885 óta most született először lány.
Vágólapra másolva!

A michigani Carolyn és Andrew Clarknak kislánya született, ezzel megszakítva azt a 138 éve tartó sorozatot, hogy családjukban csak fiúk születtek.

Andrew Clark már 10 évvel ezelőtt közölte feleségével, hogy nem lesz lány gyerekük.

- mondta a 36 éves Carolyn Clark a Foxnak.

- tette hozzá.

Carolyn Clark elmondta, hogy amikor legközelebb találkozott férje szüleivel, elhatározta, hogy a végére jár a dolognak.

A családfa kutatásból pedig kiderült, hogy valóban 1885-ben született utoljára lánygyermek a Clark családban.

Amikor a házaspárnak megszületett a most 4 éves fiuk, úgy tűnt, hogy a történelem megismétli önmagát.

Carolyn és Andrew Clark idén végül egy kislányt köszöntöttek a családjukban, véget vetve ezzel annak a 138 éves sorozatnak, hogy csak fiúk születtek a családban.