Egy Uber-sofőr feldarabolásával vádolnak egy floridai férfit

Vágólapra másolva!
Vádat emeletek egy férfi ellen, aki feldarabolt egy Uber-sofőrt. A vádlott, Oscar Solis Jr. három hónappal ezelőtt költözött Floridába, miután négy évet ült egy indianai börtönben testi sértésért és betörésért. Solis ellen rablás közben elkövetett gyilkosság, elítélt bűnözőként való nyilvántartásba vétel elmulasztása és a feltételes szabadlábra helyezés megsértése miatt emeltek vádat – írja a Sky News.
Vágólapra másolva!

Oscar Solis Jr.-t azzal vádolják, hogy megölte a sofőrt, akinek eltűnését a felesége jelentette be. Az áldozat maradványait szemeteszsákokban és egy hűtőtáskában találták meg, amelyen egy Solis nevével ellátott blokk is volt – áll a rendőrségi dokumentumokban.

Pasco megye seriffje szerint a vádlott Indianában kapcsolatban állt az erőszakos MS-13 bandával.

Az ügyben gyűjtött bizonyítékok között szerepel a ház különböző helyein talált vér, valamint egy, az áldozathoz tartozó kulcstartó, amelyet Solis komódján, a pénztárcája tetején találtak.

Az áldozat eltűnését – akit nem neveztek meg – a felesége jelentette be, miután nem tért haza az Uber Eats kiszállításairól.

Az Uber közölte a nyomozókkal, hogy a sofőr utolsó bejelentett tartózkodási helye Solis otthonában volt.

Az áldozat autóját nem messze tőle találták meg elhagyatottan, és a rendőrségi dokumentumok szerint benne volt egy szemeteszsák, amelyben vérrel átitatott rongyok és törülközők voltak, egy olyan ételkiszállító táska, mint amilyet az áldozat is hordott, és egy Solis nevével ellátott munkakártya.

A nyomozók a házban készült kamerafelvételeket is megszerezték, amelyeken látható, ahogyan az áldozat kiszállítja az ételt, később pedig két férfi nehéz szemeteszsákokat cipel odakint.

A második férfi ellen, aki Solis sofőrjeként dolgozott, nem emeltek vádat.