Botrány: a német kormány az út szélén hagyja a családokat

HABECK, Robert; SCHOLZ, Olaf; LINDNER, Christian
Meseberg, 2022. május 4. Christian Lindner német pénzügyminiszter (j), Olaf Scholz német kancellár (k) és Robert Habeck német alkancellár, gazdasági és klímavédelmi miniszter sajtóértekezletet tart a német kormány zárt ülése után a mesebergi kastélyban 2022. május 4-én. MTI/EPA/Clemens Bilan
Vágólapra másolva!
Nem marad pénz a gyermeknevelési támogatásoknak a kormánypártok közötti megállapodás szerinti emelésére - jelentette ki Christian Lindner (FDP) német pénzügyminiszter, annak ellenére, hogy a német adóbevételek 2024-ben várhatóan először érik majd el az 1 billió eurót (380 ezer millió forintot).
Vágólapra másolva!

─ mondta Lindner a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak.

A német pénzügyminiszter szerint más projektek „kívánatosak lennének, de jelenleg nem megvalósíthatóak". Ilyen lenne például a Lisa Paus (Zöldek) német családügyi miniszter által kidolgozott 12 milliárd eurós gyermekkedvezmény-program.

A német kormány a múlt héten megállapodott az infrastrukturális projektek, köztük a vasúti és autópálya-projektek, valamint a megújuló energiaforrások tervezési és engedélyezési eljárásainak felgyorsítását célzó csomagról. A vasúthálózatba történő további beruházások finanszírozása érdekében 2024 januárjától az áruszállító teherautók és kamionok széndioxid-kibocsátása alapján meg kell emelni az útdíjat.

A szövetségi kormány emellett várhatóan 10 milliárd euró közpénzből első alkalommal részvénypiacokon történő befektetésre fordít majd 10 milliárd eurót, hogy stabilizálja a felosztó-kirovó nyugdíjrendszert, kibővítve azt egy tőkealapú pillérrel.

Lindner azt állítja, hogy a gyermekes családok helyzetének javítása érdekében „már sok minden történt". Azt, hogy pontosan mi, nem árulta el.

Christian Lindner német pénzügyminiszter (j), Olaf Scholz német kancellár (k) és Robert Habeck német alkancellár, gazdasági és klímavédelmi miniszter (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan) Forrás: MTI/EPA/Clemens Bilan

A kormány korábbi politikai prioritásai még mások voltak

─ állt az Olaf Scholz kancellár szociáldemokratái, Paus zöldjei és Lindner liberális FDP-pártja közötti 2021-es koalíciós megállapodásban.

Ennek érdekében a rendszer az összes meglévő gyermeknevelési támogatást egy részben a szülők jövedelmén alapuló rendszerbe kívánta összevonni. A másik rész egy úgynevezett „garanciális hozzájárulás" volt, amit minden szülő automatikusan fizetett.

─ állt akkor a koalíciós megállapodásban.

Nem mindenkinek tetszik a német családok út szélén hagyása

Zöld politikusok bírálták Lindner nyilatkozatát, mivel

─ mondta az AFP-nek Maria Klein-Schmeink, a német parlament zöld frakciójának helyettes vezetője.

─ mondta Lindner.
Azelőtt, mielőtt azt az úgynevezett „európai szemeszter" keretében elküldik ellenőrzésre az Európai Bizottságnak.

Lindner elmondta, hogy a német adóbevételek jövőre a történelemben először érik el az 1 billió euró feletti összeget, ennek ellenére nem jut majd pénz a családokra.