Két férfi vízipisztollyal támadt rendőrökre Hongkongban

Vágólapra másolva!
Garázdaság elkövetés miatt tartóztattak le két honkongi férfit, miután a thai újévet ünneplő rendezvényen vizipisztollyan lőttek a rendőrökre.
Vágólapra másolva!

A Songkran alatt hagyományosan vizet fröcskölnek vödrökkel és pisztolyokkal, hogy elűzzék a balszerencsét. Az incidens Kowloon Cityben egyik kerültében történt, ahol sok thai él. A város Kína különleges közigazgatási területe. Az „egy ország, két rendszer" elve értelmében a lakosoknak bizonyos szabadságjogokat kell élvezniük, amelyek a szárazföldön nem elérhetők.

A két 20-as éveiben járó férfi kihasználta az ünnepet, hogy burkoltan, de kifejezzék elégetlenségüket a hatalmon lévő rendszerrel szemben.

Vizipisztollyal támadtak rá rendőrökre a nyílt utcán.

Peking 2020-ban nemzetbiztonsági törvényt vezetett be, ami egyesek szerint a nézeteltérések elfojtására és Hongkong autonómiájának gyengítésére szolgál - írja a BBC.

A két férfi közül az egyiknek YouTube-csatornát üzemeltet, ahová

április 10-én tölött fel egy videót, amin egy vörös ruhás férfi vízipisztolyt lő rá két kormánypártinak tartott rendőrére és riporterre.

Az egyik napilap szerint a férfiak "rosszindulatúan" célba vették a hatóságokat.

A cikk a letartóztatások után néhány órával jelent meg.

Chris Tang biztonsági miniszter a törvényhozó tanács szerdai ülésén nem kommentálta az esetet, de megjegyezte, hogy egyes erők nem léptek fel kellőképp a kormánnyal szembeni elégedetlenség szítása ellen.