Kaila Nix azt állítja, hogy két kisgyermeke is meghalt, miközben nagymamájuk, Tracey Nix gondozásában volt. Mindketten kevesebb mint egy év különbséggel haltak meg.
Ha objektív vagyok, akkor börtönbe kell kerülnie. Mint a lánya, belehalok, hogy ezt kell mondanom. Mint az anyjuk, ezt követelem. Harcolni fogok értük
– nyilatkozta a gyászoló anyuka Tampa Bay-i WFTS hírcsatornának.
A 65 éves Tracey-t súlyos gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták meg, amiért a 7 hónapos unokáját 2022. novemberében a forró autóban hagyta. A kisbaba nem élte túl.
Amikor később kihallgatta a rendőrség, Tracey azt mondta, hogy „csak úgy elfelejtette" az unokáját.
A kislány 11 hónappal azután halt meg, hogy 16 hónapos bátyja, Ezra Schock belefulladt egy tóba, miközben a nagymamája gondozásában volt – derül ki a WFTS által közzétett rendőrségi jegyzőkönyvből.