Tomboló vastapssal ünnepelte Donald Trumpot egy egész stadion a UFC-gálán - videó

Donald Trump
Vágólapra másolva!
Felbolydult az aréna, amikor Donald Trump korábbi republikánus elnök szombat este megjelent a UFC 287. gáláján Miamiban - számol be minderről a Magyar Nemzet. A stadion példátlan lelkesedéssel, tombolva ünnepelte a Soros-ügyész által üldözött, sikeres elnököt.
Vágólapra másolva!
Donald Trump már a kampányra készül Forrás: Twitter

A küzdősport rajongói láthatóan az egykori elnököt is szeretik, hiszen vastapssal fogadták, majd a „USA" rigmust skandálták.

De nemcsak a közönség, hanem a sportolók is az egykori elnök támogatóiként mutatkoztak be, külön köszöntötték Trumpot, sőt az est egyik sztárja, Jorge Masvidal úgy fogalmazott: „a történelem legnagyobb elnöke látogatott ma el ide, imádom őt". Majd az előválasztási küzdelemben reménytelen helyzetben levő Ron DeSantisra utalva azt mondta: Egyúttal itt, Floridában van a legjobb kormányzó, tartsuk meg Floridát szabadnak és republikánusnak.

Joe Bidenre célozva pedig hozzátette: Tudjuk kit pedig ne engedjük a hatalom közelébe, váltsuk le őt.

Trump megjelenése a UFC-gálán egyúttal azt is jelzi, hogy a 2024-es republikánus elnökjelöltségért induló politikus a Soros-ügyész üldözése ellenére, érthetően nem kíván visszahúzódni mar-a-lagói birtokára, folytatni kívánja a megjelenéseit és a kampányt is.

Utóbbira példa, hogy a stábja a minap egy kampányvideót tett közzé az abszurd vádemelési eljárással kapcsolatban. Ebben hangsúlyozzák:

Donald Trump a kampányvideóban ellenállásra buzdít, és azt is mondja, hogy újra naggyá teszik Amerikát.

A legtöbb közvélemény-kutatás szerint egyébként Donald Trump nyerne, ha most tartanák a választásokat. A Rasmussen felmérése szerint Trump Joe Biden előtt mintegy hét százalékponttal, 47:40 százalékra vezet, míg a republikánus előválasztási harcban Ron DeSantis előtt a Reuters/Ipsos szerint 37 százalékponttal, 58:21 százalékra.

Hatalmas előnyével – egy másik felmérésre hivatkozva – Trump jogosan büszkélkedett a Truth Social nevű közösségimédia-oldalán.