A kínai parlament jóváhagyta az új miniszterelnök által benyújtott kormánynévsort

HSZI Csin-ping; LI Ko-csiang
Hszi Csin-ping kínai elnök (b) és Li Ko-csiang miniszterelnök a kínai piaci liberalizációt elindító reformok meghirdetése 40. évfordulójának alkalmából tartott ünnepi ülésen a pekingi Nagy Népi Csarnokban
Vágólapra másolva!
A kínai parlament jóváhagyta vasárnap a Li Csiang új miniszterelnök által beterjesztett kormánynévsort, amelyben a védelmi tárca egy amerikai szankciókkal sújtott politikusé lett, viszont az állam- és a közbiztonsági miniszter, a külügy-, az igazságügyi, a kereskedelmi és a pénzügyminiszter, valamint a központi bank elnöke ugyanaz marad, mint aki eddig volt - jelentették hírügynökségek.
Vágólapra másolva!

Az új kormány - amelynek tagjai mind Hszi Csin-ping államfő közeli bizalmi emberei - hivatalba is lépett.
Li Csiang miniszterelnök első helyettese a kínai elnök egyik legrégebbi bizalmasa, volt kabinetfőnöke, Ting Hszü-hsziang.

A négy kormányfőhelyettes között ezúttal nincs egy nő sem.

A védelmi miniszter a 65 éves Li Sang-fu, akit 2018 óta büntetőintézkedésekkel sújt az Egyesült Államok, mert Peking harci repülőgépeket és az S-400-as légvédelmi rakétarendszerekhez szükséges alkatrészeket vásárolt a legfőbb orosz fegyverexportáló vállalattól, a Roszoboronekszporttól.

Li Sang-fu korábban Kína műholdprogramjában is részt vett, majd mostanáig a Központi Katonai Bizottság fegyverzetfejlesztési programjának volt a vezetője.

A külügyi tárca élén továbbra is Csin Kang, az igazságügyién pedig Ho Csung áll. Az állambiztonsági miniszter Csen Ji-hszin, a közbiztonsági pedig is Vang Hsziao-hung, mint eddig. Marad a posztján Liu Kun pénzügy-, és Vang Ven-tao kereskedelmi miniszter.

Hszi Csin-ping kínai elnök (b) és Li Ko-csiang miniszterelnök. Forrás: MTI/EPA/Vu Hong

Megerősítették továbbá tisztségében a kínai jegybank elnökét, Ji Kangot.

Bár Ji más jegybankelnökökkel szemben nem alakítja az ország monetáris politikáját, hanem végrehajtja és felügyeli az erről központilag hozott intézkedéseket.

Sőt, a monetáris politika kialakítására létrehoznak egy új, pénzügyi csúcsszervet, amely még a biztosítótársaságok tevékenységét is felügyelni fogja, közvetlenül a kormány irányítása alatt.

Ji Kang 2018 óta képviseli a világ előtt Peking pénzügyi politikáját, újraválasztásával pedig elemzők szerint a vezetés e politika kontinuitását szeretné jelezni a befektetőknek.

A parlament, vagyis az évente egyszer egy hétig - most még hétfőig - ülésező Országos Népi Gyűlés pénteken szavazta meg egyhangúlag, hogy harmadszorra is Hszi Csin-ping legyen az ország elnöke, majd Han Csenget választották alelnökké.