Kínába menekült, de elfogták a világhírű hongkongi modell egyik kegyetlen gyilkosát

Vágólapra másolva!
Abby Choi ismert honkongi modellt és influenszert az eltűnése után nem sokkal találták meg feldarabolva egy hűtszekrényben. Mint írtuk a gyilkosság vádlottjaként több családtagját is őrizetbe vették. Kiderült, hogy egykori exférje, sógora, apósa és anyósa mellett két ismeretlen személyt és egy nőt is letartóztattak.
Vágólapra másolva!

A 29 éves nő elfogásával hétre nőtt az ügyben feltehetően érintettek száma.

A rendőrség azt gyanítja, hogy segített egy másik gyanúsítottnak, majd Kínába menekült. Kedden adták át a hongkongi hatóságoknak a Shenzhen-öböl kikötőjében. A hátborzongató gyilkosság általános félelmet váltott ki a környékbeliekben, tekintve, hogy Kína azon területét eddig kifejezetten biztonságosnak ítélték - írja az ABC.

A gyilkosságért a modell exférjét, egyik sógorát és apósát vádolják, akiket óvadék nélkül őrizetbe vettek,

később az anyósa is beekeveredett az ügybe,

mikor a kihallgatások során próbálta elferdíteni az igazságot. A rendőrség két másik személyt is letartóztatott, akiket azzal vádolnak, hogy segítettek a gyanúsítottaknak a gyilkosság végrehajtásában.

A rendőrséghez később benyújtott jelentés szerint Abby Choi, akinek több mint 100 000 követője volt az Instagramon, február 21-én tűnt el.

A modellt később feldarabolva, testrészeit egy hűtőszekrénybe, koponyáját pedig egy főzőedényben találták meg.

A gyilkosságot kiváltó ok pénzügyi konfliktus lehetett, mert nem tudták eldönteni, hogy kinek a tulajdonában legyenek a több tízmilliárdos ingatlanok. A rendőrség szerint többen elégedetlenek voltak azzal, ahogyan Choi a pénzügyeit kezelte.