Vágólapra másolva!
Évtizedeken keresztül molesztálta a fiatal tornászlányokat az Egyesült Államok Tornaszövetségének egykori orvosa. Larry Nassar áldozatai közül 265-en jelentkeztek a rendőrségen, akiket 1998 és 2015 között zaklatott, ám ennél jóval több, akár 500 áldozata is lehet. A legfiatalabb mindössze hatéves volt. Mivel a sportszövetség nem vette komolyan a fiatal lányok panaszait az orvos ellen, a lányok a mai napig úgy érzik, cserben hagyták őket. Nassart 2018-ban életfogytiglanra ítélték, a szervezet elnöke elnézést kért, aztán több százmilliós kártérítést fizettek ki az áldozatoknak, ám ez nem kárpótolja őket az elszenvedett traumákért.
Vágólapra másolva!

Kedvesség, aljas hátsó szándékkal

A fiatal sportolóknak rengeteg áldozatot, erőfeszítést kell meghozniuk a siker érdekében, sok edző, sportorvos vagy életmód-tanácsadó pedig egyáltalán nem könnyíti meg a helyzetüket. Bár a legtöbb esetben jót akarnak, így próbálják motiválni a fiatal tornászokat a kitartó, szorgalmas munkára, rendszeres felkészülésre és alázatra, az érzékenyebb kamaszoknál ez komoly önértékelési problémákhoz vezethet.

Larry Nassar, az USA női tornászválogatottjának sportorvosa jól tudta ezt, épp ezért úgy próbálta elnyerni a fiatal tornászlányok bizalmát, hogy baráti viszonyt ápolt velük, bókolt, kedveskedett nekik, ha kellett, megvédte őket kritikus, vaskalapos edzőjüktől, és titokban édességekkel kényeztette őket, emellett arra is nyitott volt, hogy beszélgessen velük a problémáikról. A lányok ezért feltétel nélkül

megbíztak az orvosban, egyfajta védőangyalként, jó barátként tekintettek rá, és sokszor a legféltettebb titkaikat is megosztották vele.

A férfi nemcsak a kamasz lányokat, de a szülőket is lekenyerezte, visszaélt azzal, hogy megbecsülik és kiváló szakemberként tekintenek rá. Perverz hajlamait olyan ügyesen titkolta, hogy senkinek nem fordult meg a fejében, hogy mindeközben évtizedeken keresztül zaklatta és bántalmazta fiatal pácienseit.

Larry Nassar Forrás: AFP/Jeff Kowalsky

Furcsa fájdalomcsillapítási módszer

Nassar egy igen sajátos módszert alkalmazott több fiatal páciensnél fájdalomcsillapítás címszó alatt. Mindenkivel elhitette, hogy a módszer professzionális és rendkívül hatásos.

Mivel a lányok többsége korából adódóan hiszékeny és tapasztalatlan volt, mindezt el is hitték neki. Ha valamelyikőjükben fel is merült a gyanú, az orvos

még a szülőket is sikeresen meggyőzte arról, hogy amit tesz, az teljesen helyénvaló és szakmailag indokolt.

Volt olyan páciense, akit több száz alkalommal kezelt ezzel a módszerrel úgy, hogy a szülei is a vizsgálóteremben voltak.

Egyenes út a börtönbe

A 90-es évek végén egy kamasz lány bejelentést tett arról, hogy a sportorvos zaklatta őt, még az edzőnek is részletesen elmesélte, hogy mi történt a kezelés során.

Azonban ekkor még senki nem vette őt komolyan, sőt, meg is fenyegették, hogy fejezze be a rágalmazást és a hazudozást, mert pórul járhat.

Mivel félt, hogy mindez a karrierjét veszélyezteti, csendben maradt. Végül saját maga is elhitte, hogy félreértette a dolgot, és elnézést kért az orvostól.

Végül 2016-ban egy jogászként dolgozó egykori tornászlány, Rachel Denhollander indította el a lavinát azzal, hogy

írt egy e-mailt az Indiapolis Star című napilap szerkesztőinek, melyben megnevezte zaklatóját, Larry Nassart.

Az újság ugyanis ekkor már hosszabb ideje foglalkozott az oktatási intézményekben előforduló zaklatásokkal, és a rendőröknek gyanússá vált, hogy az USA tornászcsapatában régóta történik valami, amiről az áldozatok hallgatnak.

Rachel Denhollander példáján sok más fiatal nő is felbátorodott, és rövid idő alatt 25, majd 50 nő tett feljelentést Nassar ellen. Az áldozatok száma folyamatosan nőtt, végül elérte a 265-öt.

Az áldozatok vették a bátorságot, és kiálltak a bíróságon, és elmondták, amit már évek-évtizedek óta titokban tartottak.

Nassart 2018-ban életfogytiglani börtönre ítélték.

Több áldozat is nyilvánosan színt vallott

2016-ban az akkor 19 éves Simone Arianne Biles volt az amerikai tornászcsapat büszkesége, többszörös olimpiai és világbajnok. A fiatal lány

évekig hallgatott azokról a megpróbáltatásokról, amelyeken Nassar kezei között keresztül kellett mennie.

Egyrészt a szüleit akarta ezzel kímélni, másrészt pedig őt magát is annyira sokkolta az eset, hogy nem mert és nem is tudott beszélni róla:

- mondta el a fiatal lány, aki

a botrány kirobbanása óta többször is felszólalt az amerikai sportszövetség ellen,

szerinte ugyanis nem fordítottak kellő figyelmet a fiatal lányok védelmére, és éveken át tudtak az orvos sötét ügyeiről, mégsem tettek semmit ellene.

- tette hozzá.

Simone Biles Forrás: Getty Images/2022 Getty Images/Carmen Mandato

Szintén Nassar áldozatai közé tartozott Maggie Nichols, aki Simone Biles után a második legtehetségesebb tornászlánynak számított.

Ő azonban vette a bátorságot, és jelentette, hogy a sportorvos molesztálta őt, ez lett a veszte:

fokozatosan háttérbe szorították a csapatban, végül az olimpiából is kihagyták.

A lány szüleit pedig azzal hitegették, hogy folynak a vizsgálatok az ügyben, valójában azonban semmi nem történt.

Maggie Nichols Forrás: Sputnik via AFP/Vladimir Astapkovich

McKayla Maroney végül három sorstársával - Simone Bilessel, Maggie Nicholsszal és Aly Raismannal - egyenesen a kongresszushoz fordult az ügyben, és a szenátusi bizottság előtt részletesen beszéltek arról, mit tett velük a férfi.

- idézte fel a lány a 15 éves korában, Japánban történt borzalmas emlékeket, majd hozzátetette, hogy egy évvel később, 2012-ben Londonban is molesztálta, röviddel azelőtt, hogy aranyérmet nyert.

Aly Raisman olimpiai bajnok először 2017-ben beszélt az átélt traumákról.

A lányt nemcsak lelkileg, de fizikailag is megviselte a megpróbáltatás, ezért többször is kórházban kezelték.

Simone Biles, McKayla Maroney, Aly Raisman és Maggie Nichols Forrás: AFP/Saul Loeb

Egy apa, Randall Margraves

képtelen volt fékezni magát, amiért Nassar két lányát is molesztálta, ezért a tárgyalás kellős közepén ugrott neki az orvosnak.

2019-ben pedig egy háromgyerekes anya hozta nyilvánosságra, hogy két lányát is zaklatta az orvos. A nő elmondta, hogy

Nassar már elsőre is gyanúsnak tűnt neki túlzott közvetlenségével és kedveskedésével,

de ahogy sokan mások, eleinte ő is elhitte, hogy minden a legnagyobb rendben. Egészen addig, amíg idősebb lánya bevallotta neki, hogy az orvos szokatlan módon érintette meg vizsgálat alatt. Évekkel később kiderült, hogy kisebbik lányával is ugyanez történt.

- mondta az anya, aki végül lányával együtt ment feljelentést tenni a rendőrségre Nassar ellen, és büszke arra, hogy ezáltal hozzájárult ahhoz, hogy megkapja büntetését.

Larry Nassar több áldozata is kártérítést követelt a sportszövetségtől az elszenvedett traumák miatt, melyet 2021 decemberében meg is kaptak.

Az USA Gymnastics százmilliós kártérítést utalt át érintetteknek;

a szervezet elnöke, Li Li Leung a szövetség nevében bocsánatot kért a történtekért.

Felhasznált források:

https://www.huffpost.com/entry/larry-nassar-victims_n_5c3f4b3de4b0922a21daed35

https://www.dailystar.co.uk/news/world-news/larry-nassar-usa-gymnast-coach-16844417

https://www.dailystar.co.uk/showbiz/mckayla-maroney-dr-larry-nassar-17036758

https://www.dailymail.co.uk/femail/article-10440527/Gymnast-abused-Larry-Nassar-reveals-went-decades-without-realizing-assaulted.html

https://www.dailymail.co.uk/news/article-5308429/Larry-Nassar-sentenced-175-years-prison.html

https://www.borsonline.hu/sport/2018/01/szexbotrany-ujabb-olimpiai-bajnok-tornaszlany-vallott-az-amerikai-csapatorvos-terhere

https://www.borsonline.hu/sport/2021/07/simone-biles-visszalepes-indok-tokyo2020

https://www.origo.hu/sport/egyeni/20170330-larry-nassar-es-szexualis-buncselekmenyek-az-egyesult-allamok-tornaszovetsegeben.html

https://www.origo.hu/sport/egyeni/20180517-torna-egyesult-allamok-larry-nassarugy-karpotlas-michigan-state-500-millio-dollar.html

https://www.origo.hu/sport/laza/20180203-nekiment-a-molesztalo-volt-sportorvosnak-az-apuka-a-birosagon.html

https://www.origo.hu/sport/trashtalk/20211214-tornaszok-szexualis-zaklatas-larry-nassar-orvos-karterites.html