Kiderült, hogy mi okozhatta a tömeges delfinpusztulást Ausztrália partjainál

Vágólapra másolva!
A Santos energiaipari óriásvállalatot azzal vádolták meg, hogy tavaly eltussolta egy Nyugat-Ausztráliánál történt olajszennyezés ügyét. A szennyezés rengeteg delfin halálát okozta.
Vágólapra másolva!

A szennyezésről a Santos egyik volt munkatársa tett bejelentést. Ő azt nyilatkozta, hogy a Santos által tavaly márciusban okozott olajfolt közelében halott delfineket találtak.

A Santos korábban tagadta, hogy a delfinek pusztulásának köze lenne a Varanus-szigeti létesítményéből származó olajfolthoz.

A vállalat tavaly egy helyi újságnak elmondta, hogy szerintük csak "kisebb mértékű" szivárgásról és "elhanyagolható" környezeti hatása volt a szivárgásnak. A cég azt is elmondta, hogy látták az elpusztult delfineket "néhány órával a szivárgás után" de túl korai lett volna akkor kijelenteni, hogy a szivárgás okozta a delfinek halálát.

A Santos volt alkalmazottja azonban azt állította, hogy

a vállalat ezt nem tudhatta biztosan,

mivel csak több mint egy héttel az eset után küldött környezetvédelmi szakértőket a szigetre.

A Santos volt alkalmazottjának nyilatkozatát David Pocock független szenátor olvasta fel csütörtökön a parlamentben.

A volt alkalmazott azt is mondta, hogy miután mintegy 25 000 liter kondenzátum szivárgott ki a cég víz alatti tömlőjéből, a tengeri kígyók "kínok között vonaglottak", és a tengeri élővilág más állatai is szenvedtek.

A parlament szerint a Santos késlekedése a környezetvédelmi értékelők kiküldésével a vállalat kötelezettségeinek megszegését jelenti.

- áll a közleményükben.

A nyilatkozatot előterjesztő Pocock úr szerint az eset komoly kérdéseket vetett fel a tengeri környezet védelmével és a Santos magatartásával kapcsolatban.

A szennyezés az olajvállalat "nagyon rossz környezetvédelmi és biztonsági teljesítményének" legújabb jele - mondta a BBC-nek a WA természetvédelmi csúcsszervezete.

- mondta a WA természetvédelmi csúcsszervezetének egyik embere.

A WA aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a vádakra csak egy évvel az eset után derült fény, és csak egy bejelentőnek köszönhetően.

Santos még nem adott ki nyilvános választ az üggyel kapcsolatosan.