Harry herceg megdöbbentő interjúja Diana hercegné haláláról

royals media Horizontal TELEVISION BROADCAST
Harry herceg ITV-nek adott interjúja sokakat szegezett a képernyők elé
Vágólapra másolva!
Harry herceg szerint "nagyon sok mindenre nincs magyarázat" néhai édesanyja, a negyedszázaddal ezelőtt elhunyt Diana hercegnő halála körül. Harry - III. Károly király és Diana 38 éves másodszülött fia, a tavaly szeptemberben elhunyt II. Erzsébet királynő unokája, aki jelenleg az ötödik a brit trónutódlási sorban - az ITV brit kereskedelmi televíziónak adott interjút.
Vágólapra másolva!

Az ITV által Harry új, "Spare" (Tartalék) című könyvének megjelenése előtt alig két nappal, vasárnap éjszaka leadott - közép-európai idő szerint hétfő hajnalba nyúló - 95 perces műsorban a herceg elmondta: évekkel édesanyja halála után kérte, hogy autóval, ugyanolyan sebességgel vigyék át őt azon a párizsi alagúton, amelyben Dianát a végzetes autóbaleset érte.

Harry szerint

az aluljáróban szinte "fizikai lehetetlenség", hogy bárki elveszítse uralmát járműve felett,

még akkor is, ha előtte lehajtott egy-két italt. Hozzátette azonban: ez alól csak az jelent kivételt, ha a sofőrt valami teljesen elvakítja.

Harry ezzel egyenes utalást tett arra, hogy meggyőződése szerint édesanyja halálát a kocsit motorokon üldöző fotósok hada okozta. Elmondta:

vele is többször előfordult, hogy amikor angliai vidéki útjairól autóval tartott vissza Londonba, a fotósok "szó szerint ráugrottak" kocsijának motorháztetejére, és nem látott tőlük semmit.

1997-ben halt meg

Diana hercegnő - Harry és bátyja, Vilmos trónörökös édesanyja, aki súlyos botrányok közepette 1996-ban vált el Károly akkori trónörököstől, a jelenlegi brit uralkodótól - 1997-ben, 36 esztendős korában halt meg Párizsban, amikor az őt és akkori barátját, Dodi Fayedet szállító Mercedes nagy sebességgel egy aluljáró pilléreinek csapódott. Diana mellett életét vesztette Fayed és a gépkocsi francia sofőrje, Henri Paul is; az egyetlen túlélő Trevor Rees-Jones, Dodi Fayed testőre volt.

A járművet a baleset éjszakáján motorkerékpárokon üldözte több tucatnyi fotós, akik egybehangzó tanúvallomások szerint a szerencsétlenség utáni pillanatokban sem nyújtottak segítséget, ehelyett tovább fotózták az akkor már haldokló, súlyosan sérült hercegnőt.

A több mint egy évtizedig tartó brit és francia vizsgálatsorozatot 2008 áprilisában lezáró londoni felsőbírósági végzés

súlyos gondatlanságból elkövetett emberölésnek minősítette Diana halálát,

amelyért az esküdtek a hercegnő autóját üldöző fotósokat és a gépkocsi ittas vezetőjét tették felelőssé.
Az eljáró bíró korabeli megállapítása szerint azonban a hercegnő barátjának édesapja, Mohamed Fayed brit-egyiptomi mágnás által

vélelmezett összeesküvésnek "morzsányi bizonyítéka" sem merült fel a vizsgálat során.

Az idősebbik Fayed annak idején váltig állította, hogy fiát és Dianát az udvar - elsősorban Fülöp edinburghi herceg, II. Erzsébet királynő 2021-ben elhunyt férje - gyilkoltatta meg a brit titkosszolgálatok közreműködésével. Ennek indoka szerinte az lett volna, hogy a brit királyi család nem akart "hithű muszlim mostohaapát" Vilmos és Harry hercegek mellé. Mohamed Fayed szerint ugyanis fia és Diana össze akart házasodni.

Harry herceg ITV-nek adott interjúja sokakat szegezett a képernyők elé Forrás: AFP/Oli Scarff

A vasárnap éjszaka műsorra tűzött ITV-interjúban

Harry ezekre az összeesküvés-elméletekre nem tért ki.

Arra a kérdésre azonban, hogy vannak-e még válaszra váró kérdései a balesettel kapcsolatban, illetve vannak-e olyan elemei az ügynek, amelyekre az ő aggályai szerint máig sem születetett magyarázat, Harry herceg úgy válaszolt, hogy

Elmondta ugyanakkor: feltették neki a kérdést, hogy szeretne-e újabb vizsgálatot, de ő jelenleg ennek nem látja értelmét. Kijelentette azt is, hogy mindazok, akiket édesanyja haláláért felelősség terhelt,

Harry és Meghan

Harry és amerikai felesége, Meghan hercegnő 2020 márciusában felhagyott a brit királyi család magas rangú tagjaiként rájuk háruló hivatalos feladatok ellátásával, és első gyermekükkel együtt Kaliforniába költöztek.

Harry és a királyi család között azóta is feszült a viszony, és különösen feltűnő ez a feszültség és elhidegülés Harry és Vilmos, valamint a két hercegi hitves, Meghan és Katalin hercegnő kapcsolatában.
A vasárnap éjszaka sugárzott ITV-interjúban Harry megerősítette azokat a korábban is rendre felmerült feltételezéseket, amelyek szerint

Vilmos és Katalin már a kezdetektől nem jött ki jól Meghannal.


Arra a kérdésre azonban, hogy ez miért volt így, Harry csak annyit mondott, hogy ennek "számos különböző oka volt".

Hozzátette: annak idején remélte, hogy ők négyen jó viszonyban lesznek, de

és a Meghannal szembeni negatív megnyilvánulásokat "az ellenséges sajtó is tüzelte".

Tagadja a rasszizmust

A herceg tagadta ugyanakkor, hogy ő és felesége - aki édesanyja részéről afroamerikai gyökerű - bármikor is rasszizmussal vádolta volna a királyi család tagjait.

Harry és Meghan 2021 márciusában az egész világon hatalmas feltűnést keltő interjút adott Oprah Winfrey-nek, és abban a beszélgetésben Meghan elmondta: még várandós volt elsőszülött fiával, amikor "valaki" a királyi családból felvetette, hogy a születendő gyermek bőrszíne "vajon mennyire lesz sötét".

A brit és a világsajtó ezt egybehangzóan úgy értelmezte, hogy a házaspárt rasszista inzultusok érték a királyi családon belül.

A vasárnap éjjel műsorra tűzött ITV-interjúban azonban Harry kijelentette: csak a brit sajtó terjesztette el, hogy ők rasszizmussal vádolták a királyi családot, de Oprah Winfrey műsorában Meghan egyszer sem mondta azt, hogy a családtagok közül bárki rasszista lett volna.