Elképesztő bejelentést tett Oroszország, egész Európát érinti

Vágólapra másolva!
Az uniós szankciók elkerülhetetlenül gázhiányhoz vezetnek a régióban és mély válságot idéznek elő - mondta Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes december 25-én.
Vágólapra másolva!

Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes december 25-én beszédet tartott - írja az iz.ru

Novak szerint a norvégiai és brit földgáztermelés növekedése csak rövid távon lesz megoldás, míg az uniós országok cseppfolyósított földgázzal (LNG) való ellátása nem biztos, hogy stabil lesz.

- magyarázta a miniszterelnök-helyettes.

Novak azt is elmagyarázta, hogy miért nincs most akut földgázhiány Európában.

Korábban Novak azt mondta, hogy a világ 5-10 éven belül újabb energiaválsággal és forráshiánnyal nézhet szembe, mivel a nyugati olaj- és gázipari vállalatok kivonják a forrásokat az iparágból és nem fektetnek be. Hangsúlyozta azt is, hogy a nyugati országok az új szankciók és energia-árplafonok bevezetésével nem józan gazdasági számításon alapuló döntéseket hoznak.

December 22-én Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy az árplafon bevezetésének nem lesz jó vége, és azt tanácsolta az európaiaknak, hogy legalább az amerikai szakértőkre hallgassanak, ha már Moszkvára nem hajlandóak.