Andrej Babis indul az államfőválasztáson

BABIS, Andrej
Brüsszel, 2020. február 21. Andrej Babis cseh miniszterelnök érkezik az EU-tagországok állam- és kormányfőinek a következő keretköltségvetéssel foglalkozó rendkívüli csúcstalálkozójára Brüsszelben 2020. február 21-én. MTI/EPA/AFP/Ludovic Marin
Vágólapra másolva!
Andrej Babis volt kormányfő és az ellenzéki ANO mozgalom elnöke vasárnap bejelentette, hogy indulni fog a januári csehországi államfőválasztáson.
Vágólapra másolva!

Ez azt jelenti, hogy indulni fogok a Cseh Köztársaság elnöki tisztségéért" - nyilatkozta Babis a kereskedelmi Nova televízióban.

Andrej Babis vasárnap délután hosszabb idő után hivatalosan találkozott Milos Zeman államfővel, akinek második elnöki mandátuma jövő márciusban lejár. Zeman a hatályos szabályok szerint újra már nem indulhat az elnöki tisztségért.

A Prágától nyugatra fekvő Lány kastélyban, a cseh államfők vidéki rezidenciáján lezajlott több mint egyórás találkozóról sem az elnöki iroda, sem Babis nem nyilatkozott.
A korábbi közlések szerint az ANO mozgalomnak hétfőn kellene hivatalosan bejelentenie, kit indít a januári elnökválasztáson.

Andrej Babis a televízióban azt mondta, hogy

döntéséhez hétfőn kérni fogja az ANO mozgalom elnökségének támogatását.

Andrej Babis Brüsszelben 2020. február 21-én. Forrás: MTI/EPA/AFP/Ludovic Marin

Ha azt megkapja, felkéri a mozgalom parlamenti képviselőit, támogassák jelöltségét. A törvény szerint ehhez vagy ötvenezer választó, vagy húsz parlamenti képviselő, vagy 10 szenátor aláírása szükséges.
A volt kormányfő nyilatkozatában hangsúlyozta: elsősorban a cseh emberek érdekeit kívánja védelmezni.

- mondta az ellenzéki politikus, aki jelölésének hivatalos bejelentését már több hónapja lebegtette.

Csehországban az államfőt tíz éve közvetlenül a lakosság választja meg. A választás január 13-ra és 14-re van kiírva. A győzelemhez egy jelöltnek a leadott szavazatok több mint 50 százalékát kell megszereznie. Tekintettel a nagyszámú jelöltre, ez nehezen teljesíthető feltétel, ezért két hét múlva január 27-én és 28-án a két legtöbb szavazatot kapott jelölt újra megméretteti magát. Ekkor az nyer, akik megkapja a szavazatok egyszerű többségét.
Október végéig több mint kéttucatnyi ember jelentette be, hogy indulni kíván a januári elnökválasztáson. Nyolcan már a hivatalos bejegyzéshez szükséges támogatást is megszerezték.