Lövöldözés Torontóban, egy röndőr is meghalt

Toronto, rendőrgyilkosság
Vágólapra másolva!
Egy Mississaugában történt utcai övöldözés során lelőttek egy rendőrt, aki a helyszínen meghalt. Az elkövető ez után Miltonba folytatta a lövöldözést, ahol szintén megölt egy embert, hármat pedig megsebesített.
Vágólapra másolva!

A 48 éves torontói rendőrt

közvetlen közelről lőtték agyon Mississaugában.

Az incidenst az ontariói rendőrőrs vizsgálja. A rendőrség közleménye szerint az elkövető egy Cherokee fekete dzsippel menekült el a helyszínről. Az áldozat kollégáit mélyen megrendítette az eset. A férfi két gyerek édesapja volt és 22 év munkával a háta mögött a testület veteránjának számított.

Nem sokkal az első lövöldözés után a haltoni rendőrség közölte, hogy egy újabb lövöldözést vizsgálnak, amely egy autószerelő-műhelyben történt Miltonban.

Több embert meglőttek, egyikük a helyszínen meghalt, három embert kórházba szállítottak.

A nyomozók szerint ugyanabból a járműből adták le a lövéseket, mint az előző, Mississaugában történt lövöldözés során - írja a CTV News Toronto.

A hamiltoni és haltoni rendőrök még aznap megtalálták a tettest, akit az elfogás közben lelőttek. A férfi a helysznen meghalt, azonban még nem sikerült azonosítani és a sem derült ki mi volt a lövöldőzés indítéka.

A torontói rendőrség tisztelegve vett végső búcsút hétfőn a meggyilkolt rendőrtől, a városházán pedig elhalványították a Toronto felirat fényét, a tiszteletadás jeléül. A város polgármestere "szelíd óriásnak" nevezte az áldozatot, akire mindig számíthattak.