Egy szlovén kórházban felcseréltek két beteget, az egyik halott volt

mentő mentőkocsi mentőautó mentőszolgálat illusztráció
Vágólapra másolva!
Danijel Besic szlovén egészségügyi miniszter és egy celjei kórház teljes vezetése lemondott, miután a közép-szlovéniai város kórházában összecseréltek két beteget, akik közül az egyik meghalt, de a tévedés miatt az életben maradt beteg családja gyászolta meg és temette el őt - jelentette a helyi sajtó csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A két azonos korú beteget ugyanabból az idősotthonból szállították a kórházba.

Egyikük demenciában szenvedett, de a másikkal lehetett kommunikálni - mondta el az egészségügyi miniszter a kórház vezetésével tartott megbeszélést követően.

Szavai szerint egyik beteg sem viselt karszalagot, ezért keverhették össze őket.

- mondta el a tárcavezető.

A család a koronavírus-járvány miatt elrendelt szabályok miatt nem láthatta a halottat, akit elhamvasztottak.

A miniszter szerint a kórházaknak lehetővé kell tenniük, hogy a hozzátartozók ilyen körülmények között is láthassák szeretteiket, még akkor is, ha maszkot vagy védőruházatot kell viselniük, illetve koronavírus-teszten kell átesniük.

Arról, hogy a tévedés miatt félre is kezelhették a betegeket, a miniszter nem akart találgatásokba bocsátkozni.

Mint mondta, vizsgálatot indítottak az ügyben.

A miniszter elfogadta a kórház vezetőinek lemondását, és felajánlotta saját távozását is.

Robert Golob kormányfő szerint viszont a miniszter nagyszerű munkát végez, és ha lemond, az gátolná az egészségügyben tervezett fontos reformok bevezetését, ezért nem fogadta el a lemondását.

A miniszterelnök sajnálatát fejezte ki az "elfogadhatatlan" incidens miatt, de úgy vélte, hogy a felelősök, vagyis a kórház vezetése már levonta a szükséges tanulságot, és távozott.

A címlapi kép illusztráció!