Több tüntetőt megöltek és legalább ötvenen megsebesültek egy tüntetésen Kongóban

Ezért lőtt rá a veszprémi nyugdíjas a gyerekekre fegyver öreg pisztoly
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Legalább öt ember meghalt és ötvenen megsebesültek a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Gomában az ENSZ-békefenntartók elleni tiltakozó akció során, miután a békefenntartók tevékenységével elégedetlen tüntetők megostromolták az ENSZ helyi bázisát - közölte Twitter-üzenetében a kongói kormányszóvivő.
Vágólapra másolva!

A Reuters hírügynökségnek szemtanúk azt mondták, hogy

két tüntetőt békefenntartók lőttek agyon, de ezt az ENSZ egyelőre nem erősítette meg.

A közép-afrikai ország keleti részén fekvő városban két napja folynak tiltakozó megmozdulások. Hétfőn több százan támadták meg a szervezet átmeneti táborának helyet adó raktárbázist. Ablakokat és ajtókat törtek be, és számos értékes tárgyat, köztük számítógépeket, székeket és asztalokat vittek magukkal.

A tüntetők azt nehezményezik, hogy az ENSZ nem tesz semmit, vagy teljesen eredménytelen az országban garázdálkodó fegyveres csoportok megfékezésében.

Ennek okán kedden újabb támadást indítottak a tüntetők, és ezt követően tört ki lövöldözés.

Az ENSZ és békefenntartóinak távozását követelik.

A kongói kormányszóvivő ígéretet tett arra, hogy az ENSZ-képviselettel együtt kivizsgálják a történteket.

Címlapi képünk illusztráció!