Két nő eltűnt, miután egy tizenkét fős kajakos csoporttal balesetet szenvedtek Virginiában

Vágólapra másolva!
Egy tizenkét kajakosból álló csoport balesetet szenvedett a Virginia állambeli Richmondnál, a James folyón található Bosher-gátnál. Két nőt a hatóságok jelenleg is keresnek, az incidens után kilenc embert a mentők húztak ki a vízből, egynek pedig sikerült a folyó partjára úsznia.
Vágólapra másolva!

Jeffrey Segal, a richmondi tűzoltóság képviselője szerint egy tizenkét főből álló kajakos csoport szenvedett balesetet a James folyón, a Bosher-gátnál - írja az ABC.

Az eset helyi idő szerint délután 15 óra körül történt, a tűzoltóság szerint a mentőegységek a baleset után körülbelül 20 perccel indultak a helyszínre.

Segal elmondása szerint a csoport valószínűleg átbukott a kajakokkal a gáton, ami körülbelül egy három és fél méter magas vízesést jelent, viszont lehetséges, hogy már előtte balesetet szenvedhettek.

A mentőegységeknek sikerült kilenc embert kimenteni, egy embernek pedig sikerült a partra úsznia, viszont két nőt továbbra sem találnak

, az utánuk való kutatás hétfőn egész délután tartott.

A hatóságok aznap estére ezt felfüggesztették, de kedd reggel 7 órakor újraindították; dolgukat nehezíti, hogy nem tudják, hogy pontosan hol vesztették nyomát a társaik az eltűnt két nőnek.