Szörnyethalt két hegymászó Utah államban

Vágólapra másolva!
Tragikus hétvége volt a legutóbbi Utah államban, ugyanis két hegymászó is meghalt. Pénteken az 50 éves Craig Barlow, szombaton pedig a 41 éves Arlo Lott Jr. zuhant a mélybe, bár mindkét esetben a hegyimentők azonnal a helyszínre érkeztek, azonban a két férfin már nem tudtak segíteni - írja a CBCNews.
Vágólapra másolva!

Két napon belül két hegymászó halt meg Utah állam kanyonjaiban, jelentették ki a helyi hatóságok. Arlo Lott Jr. Steamboat Springsből kb. 70 métert zuhant, miután kiszabadult a horgonya a Farnsworth-kanyonban. Craig Barlow-t pedig azután érte a baleset, hogy leült pihenni az egyik sziklára, ami kicsúszott alóla és több mint 50 métert zuhant. Mindkét esetben mentőhelikopter érkezett a helyszínre, de a két férfin már nem tudtak segíteni.

- áll a közleményben.