Agyonlőtt két embert egy fegyveres ámokfutó egy amerikai egyetemen

bilincs, rendőrség, illusztráció
illusztráció
Vágólapra másolva!
Lövöldözés történt a Virginia állambeli Bridgewater College területén, egy 27 éves férfi megölt egy rendőrt és egy egyetemi biztonsági őrt. A fegyveres ámokfutót fél órán át üldözték. 
Vágólapra másolva!

A 27 éves fegyveres, Alexander Wyatt Campbell után hajtóvadászatot indítottak, miután megölt két embert az egyetemen. Nem menekült messzire, a North River folyó közelében fogták el, alig néhány km-re a kampusztól - írja a Fox News.

A lövöldözés a Bridgewater College bölcsészkarán történt, ahová körülbelül 1500 hallgató jár. A történtek után az egész épületet kiürítették.

Az egyetem vezetője egy közleményt is kiadott, ebben megerősítette, hogy az egyik áldozat az intézmény rendőre.

A portál hozzátette, hogy Alexander Wyatt Campbellt is meglőtték, sérülései azonban nem életveszélyesek. A rendőrök

átkutatták az egyetemi lakását, ahol több fegyvert is találtak.

Az egyetem egyik diákja azt mondta, diáktársaival három-négy lövésre lettek figyelmesek óra közben. Nem tudták, hogy mi történik, de mindenki azonnal a földön, az asztalok alatt keresett menedéket.

Címlapi képünk illusztráció.