Legalább 12-en meghaltak Jemenben az arab koalíció légicsapásában

Szanaa, 2022. január 18. A pusztítás nyomait vizsgálják helyi lakosok a jemeni kormányerőket támogató szaúdi vezetésű arab katonai koalíció húszi célpontok elleni légicsapásait követően a jemeni fővárosban, Szanaában 2022. január 18-án. A dróntámadások következtében legkevesebb 12 ember életét vesztette. MTI/EPA/Jajha Arhab
Vágólapra másolva!
Legalább 12-en meghaltak, további 11 ember pedig megsebesült a jemeni fővárost, Szanaát kedd hajnalban ért légicsapásban, amelyért a fővárost ellenőrző húszi lázadók a Szaúd-Arábia vezette arab koalíciót tették felelőssé.
Vágólapra másolva!

A húszik ellenőrizte Szaba jemeni hírügynökség azt közölte, hogy a légicsapás a légierő akadémiájának korábbi igazgatója, Abdullah al-Dzsunajd magas rangú húszi vezető otthonát vette célba, a támadásban pedig életét vesztette a parancsnok több családtagja is.

Ez volt az elmúlt évek legsúlyosabb légicsapása Szanaában.

Sajtóbeszámolók szerint a tábornok házával szomszédos épületek is megrongálódtak, a romok alatt keresik a túlélőket.

A pusztítás nyomait vizsgálják helyi lakosok a jemeni kormányerőket támogató szaúdi vezetésű arab katonai koalíció húszi célpontok elleni légicsapásait követően a jemeni fővárosban, Szanaában 2022. január 18-án Forrás: MTI/EPA/Jajha Arhab

2014 augusztusa óta dúl polgárháború

A SPA szaúdi állami hírügynökség reggel arról tájékoztatott, hogy a koalíció két légicsapást hajtott végre Szanaa "húszi bázisai" ellen, ám részleteket nem említett.

A műveletet alig egy nappal az Abu-Dzabit ért dróntámadás után hajtották végre, amelynek elkövetőiként a húszik jelentkeztek. A hétfői támadást - amelyben legalább hárman meghaltak - az Egyesült Arab Emírségek fővárosának repülőtere közeléből jelentették.

Az emírségek külügyminisztériuma közleményben ítélte el a támadást, és hangsúlyozta:

joguk van válaszolni a terrorista akciókra.

A húszi lázadók a múlt héten intéztek fenyegetést az emírségek ellen, amely a lázadók ellen harcoló félkatonai szervezeteket támogat.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező, síita húszik és a rijádi emigrációban élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket a szaúdi vezetésű arab koalíció 2015 óta támogat.